Foci

2014.07.30. 05:15

Harcedzettebb lesz a Fehérvár Futsal

A Fehérvár Futsal csapatának nem úgy sikerült az előző idénye, ahogy elképzelte a klub. Az ősszel induló szezonban azonban a pozitívumokat és negatívumokat egyaránt figyelembe véve, még harcedzettebb együttesként vághatnak neki az NB II es küzdelmeknek.

Káldor András

A sportkedvelők már két éve megszokhatták, hogy hétfőn este sem maradnak szórakozás nélkül, köszönhetően annak, hogy feléledt csipkerózsika álmából városunkban, a futsal. Voltak már próbálkozások a kétezres évek közepén, de az anyagi források hiánya miatt ezek elsikkadtak, de aztán szerencsére a helyzet változott, és köszönhetően Dávid Zsolt klubtulajdonosnak, és több vállalkozó szellemű játékosnak elindulhattak 2013-ban az NB II-ben.

Ez az idény igazi sikertörténetként került be a krónikákba, hiszen harmadik helyen végzett a gárda, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy az első osztályban folytassa. Tavaly nyáron azonban több változás is történt a csapat életében, mely lényegében komolyan meghatározta az egész évet. Távozott a sokszoros válogatott, rutinos kapus Reveland Zoltán, aki az idény közepétől a vezetőedzői posztot is betöltötte, valamint Mudra Ákos, és Végvári Ádám is vele tartott az NB I-ben szereplő Veszprémhez. Az első évben 31 gólig jutó Molnár Csaba, pedig a nagypályán szereplő Csákvár mellett döntött. Reveland helyett Balogh Zoltán kezébe került a karmesteri pálca, több fiatal érkezett Bognár Bence, Vas Ádám, Spandler Mátyás a Videoton U 21-es csapatából, és ide igazolt Balogh László, Kaszás Kornél, és Pirik Ferenc is. Aztán jött a hidegzuhany. Az első nyolc fordulóban nagyon nem ment, két győzelem és egy döntetlen mellett öt vereséget jegyzett a csapat. Ez a pocsék rajt később meghatározta az egész idényüket. Dávid Zsolt nem véletlenül jegyezte meg:

- Későn álltunk össze, kerestük a csapatot, ráadásul az utolsó, 22. fordulóban dőlt el, hogy a rájátszásban nem kerültünk az első négybe. Ha nincsenek ezek a betlik, akkor egészen biztos, hogy sokkal előkelőbb helyen zárjuk a küzdelmeket.

A gyenge sorozat után határozta el a klubvezető, hogy változás lesz a kispadon, és a csapat kapitányára, Béres Zoltánra bízta az együttes irányítását.

- Az én hibám is, hogy sokat vártam ezzel a cserével - tette hozzá Dávid.

Kétségtelen, hogy utána már erőre kaptak, és tíz győzelem mellett egy döntetlen és mindössze három vereség következett a folytatásban. Ez azonban az alapszakasz 7. helyére volt elég a Nyugati csoportban, így a rájátszásnak már sok jelentősége nem lévén csupán arra volt jó, hogy valamelyest még jobban összecsiszolódjanak. A 2014/15-ös idényben úgy tűnik nem lesz mélyreható változás a keretben, Béres Zoltán továbbra is élvezi a bizalmat, Vas Veszprémbe igazol, de onnan viszont visszatér Végvári. Dávid Zsolt szeretné, ha minél többen támogatnák a csapatot, amely számára a leendő csoportellenfelek ismerete nélkül egyelőre még igazán nincs kitűzve meghatározott cél.

- Két-hároméves tervben gondolkodunk, ha a financiális problémáink megoldódnak, akkor talán még az NB I sem lehet elérhetetlen számunkra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!