Foci

2016.06.30. 18:01

Három góllal verte a Vidi a moldáv kupagyőztest

Felcsút – A Videoton FC megnyugtató előnyt szerzett a kisinyovi visszavágóra az Európa Liga 1. selejtezőkörében.

Ferencz Balázs

Még ha csupán egy percre is, de a felcsúti Pancho Arénában is érezhető volt az Eb-hangulat. A Videoton FC szezonbeli első tétmérkőzését megelőzően a pályán köszöntötték a fehérvári klub vezetői az Európa-bajnokságon nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott néhány tagját: Juhász Rolandot, Lang Ádámot, valamint Dzsudzsák Balázst, Fiola Attilát, és Priskin Tamást.

Juhász és Lang most nem tartott a fehérvári társakkal az Európa Liga pódiumára, de nem csak az ő kimaradásuk jelentett változást az új vezetőedző, Henning Berg kezdőjjében. Kovács, Feczesin, Oliveira, Stopira csak a padon kaptak helyet. A védők előtt Simon egyedüliként szűrt, előtte Barczi és Pátkai helyezkedtek, a támadásokért közvetlenül pedig Suljic, Géresi és Bódi feleltek, A Videoton kezdett aktívabban a moldáv kupagyőztes ellen. Egy szabadrúgás után Barczi oxival perdített, de a labda a kapu mellé szállt. Nem sokkal később Szolnoki futott fel a bal oldalon, lágyan középre emelt, Géresi pedig 10 méterről a kapunak háttal csúsztatott, a bal kapufa mellé. A Zaria Balti a 10. percben merészkedett először a Vidi tizenhatosának közelébe, s máris veszélyt teremtett. Ovseannicov 25 méterről, a semmiből tüzelt, életerős löketét a kapu bal oldala előtt Kovácsik védte vetődve. A 18. percben ritmust váltott a fehérvári alakulat, Suljic, Barczi, Géresi összjáték végén a fehérváriak saját nevelésű támadója jobbal 13 méterről a jobb kapufát találta el. Néhány másodperc elteltével aztán már pontosabb volt Géresi Krisztián, egy rossz hazaadást fülelt le és 5 méterről Pascenco lábai között gurított a hálóba, 1-0.

A gól után kissé visszazárt a Vidi, így Mihaliov tesztelhette Kovácsikot. 30 méterről küldte kapura a moldáv szabadrúgást, a fehérvári portásnak a levegőben úszva kellett szögletre piszkálnia a labdát a felső léc elől. A nem túl nagy iramú derbi 29. percében egy előreívelt labdára csapott le Bódi Ádám, nem állítgatott, egyből kapu fel húzta félfordulatból, de nem talált célt. A félidő hajrájához érve Barczi Dávid növelhette volna a fehérváriak előnyét, de ajtó-ablak helyzetben a kapu mellé durrantott. A szünet előtt Suljic cselezgetett a jobb oldalon, Bódihoz passzolt, aki 11 méterről lőtt, de Pascenco nagyot védett vetődve.

A második félidő elején megfogyatkozott a Balti, Picusciac műesésért kapta meg második sárgáját, így kiállította a bíró. A vendégek így sem adták fel, Mihaliov egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgásból emelte a labdát a keresztlécre.

Néhány percnyi moldáv fellángolás után Bódi hűthette volna le a kedélyeket, de ígéretes helyzetben rosszul találta el a labdát, védett a vendégkapus. Kellett a gól, Feczesint is pályára küldte a norvég tréner. Pátkai jobbal alig csavart a kapu fölé, Nem feküdt az emberelőny a Videotonnak, nem tudott számottevő fölényt kiharcolni Berg együttese, A hajrá előtt Pátkai 18 méteres kapáslövése éppen a kapus ölébe érkezett, majd Kovács belépésével próbálta felpörgetni a játékot a Vidi. A vége előtt aztán Nego beadásából Feczesin bólintott 11 méterről a bal sarokba, 2-0. Az utolsó percben Bódi a kapufát trafálta telibe.. A hosszabbításban Suvorov ütött, ő is piroslapot kapott, de az igazi büntetést Feczesin újabb találata jelentette, így a fehérváriak biztos lábakon álló előnnyel utazhatnak majd Kisinyovba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!