Foci

2015.08.28. 16:05

Nem szeretne alárendelt szerepet játszani Kispesten a Puskás Akadémia FC

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Puskás Akadémia FC pontszerzési reményekkel látogat a Budapest Honvédhoz.

Káldor András

Nem vár sétagalopp a Puskás Akadémia FC csapatára a Bozsik stadionban, mivel a Honvéd az idei szezonban nagyon jól kezdett, és jelenleg a tabellát vezető Ferencváros után a második helyen várja ellenfelét a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapáson. A nyár folyamán ismét nagy változások voltak a kispestiek keretében, tehetséges magyar fiatalokra cserélték le a tucat külföldieket, és ennek jótékony hatásaként sorra szerzi a pontokat Marco Rossi irányításával a gárda. Legutóbb éppen azt a Békéscsabát győzték le otthonában rendkívül simán (4-1), amely előző héten nyerni tudott Felcsúton. Ettől függetlenül óvatosan fogalmazott Rossi. - A felcsúti egy olyan csapat, amelyet úgy állítottak össze, hogy esélyes lehessen az első helyek egyikének a megszerzésére. Nagyon nehéz ellenél, főleg akkor, amikor idegenben lépnek pályára. Ilyenkor inkább várakozásra játszanak. Azt a megfelelő pillanatot várják, amikor egy ellencsapással gólt tudnak elérni. Nagyon intelligens kiegyensúlyozott mérkőzést kell játszanunk, nem szabad siettetnünk a gólszerzést nehogy túl sok helyet hagyjunk a gyors játékosaiknak. Erre természetesen lesz válasza a Puskás AFC vezetőedzőjének, Robert Jarninak is. A tavalyihoz képest sokkal egységesebb, szervezettebb és eredményesebb a kispesti gárda. Remek formában van Marco Rossi csapata. Mindezek ellenére nekik is megvannak a sebezhető pontjaik, amelyeket igyekeztünk megtalálni a héten. Maximálisan tiszteljük az ellenfelet, de egy cseppet sem félünk tőlük. A három pontért utazunk el a fővárosba - mondta határozottan.

A felcsútiak új igazolása Stipe Bacelic-Grgic jó játékkal mutatkozott be a legutóbbi fordulóban a Vasas ellen, a sárga-kékek győztes gólja előtt az ő lövését ütötte kis Nagy Gergely Pekár László elé, aki nem hibázott. A horvát utánpótlás válogatott középpályás jó érzi magát új állomáshelyén.

- Nagyban megkönnyítette a beilleszkedésemet, hogy több honfitársam is játszik a csapatban. Másfél hónapja nem játszottam végig egyetlen egy mérkőzést sem, így nagyon örültem neki, hogy a Vasas ellen végig a pályán lehettem - nyilatkozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!