Foci

2016.05.26. 13:45

Megye I.: több csapat utolsó hazai meccsét játssza az idényben, szépen akarnak búcsúzni

A 29. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük esélylatolgatásra.

Káldor András

Május 28., szombat, 17.00

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (5.)-Puskás III FC (13.)

Oláh Attila a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: - A múlt héten Ercsiben jól kezdtük a mérkőzést, ziccerünk volt, kihagytuk, és tipikus egygólos meccsen a riválisunk begyűjtötte a három pontot. Bosszantó vereség volt, de túl kell ezen lépnünk.

Sok problémánk volt tavasszal, ez végigkísért bennünket, de az utolsó hazai meccsünkön szeretnénk a kis létszámú, de annál lelkesebb közönségünktől győzelemmel búcsúzni. Természetesen nem nézzük le az ellenfelünk eddigi teljesítményét, ám, amennyiben összeállunk, és mindent egy lapra feltéve játszunk, akkor meg fogjuk nyerni a mérkőzést. Nagyon nehéz lesz, de bízom benne, hogy ennyi balszerencse után Fortuna mellénk áll.

Velence FQL System (2.)-Sárosd (9.)

Pavlik József a Velence FQL System vezetőedzője: - A Sárszentmiklós ellen egy óriási mérkőzést játszottunk, le a kalappal a csapat előtt, csak gratulálni tudok nekik, mert a szívüket-lelküket kitették a pályán, annak ellenére, hogy tavasszal azért nem annyira sikerültek a dolgaink, mint szerettük volna.

Mivel ezúttal nyilatkozom utoljára a Velence vezetőedzőjeként, így szeretnék köszönetet mondani Velence önkormányzatának, Görgicze Zoltán, és Dr. Papp Dénes uraknak a példaértékű támogatásukért, és hálával tartozom Kiss Tibor elnök úrnak is, akik négy évvel ezelőtt a csapathoz csábított, valamint a közösségnek, hogy elfogadtak, és egy kicsit én is velencei lehettem. Mindenképpen szeretnénk győzelemmel búcsúzni!

Lajoskomárom (12.)-Mór (3.)

Mári Attila a Lajoskomárom szakmai tanácsadója: - A legjobb összeállításban próbáljuk fogadni a Mór csapatát, bár néhány olyan játékosnak is lehetőséget kívánok adni, akik kevesebb szóhoz jutottak, hogy meg tudják mutatni, hogy mire képesek. Természetesen a Mór csapatának gratulálunk a kupa elnyeréséhez, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem fog náluk erőnléti problémát okozni, hogy szerdán játszottak, hiszen korábban láttam több mérkőzésüket, és tudom azt, hogy jó erőben vannak, és nem véletlenül állnak a tabella elején. Mindent megpróbálunk, hogy szépen búcsúzzuk közönségünktől!

Május 29., vasárnap, 17.00

Polgárdi Vertikál (15.)-Szár (14.)

Viktor Ferenc a Polgárdi Vertikál vezetőedzője: - A múlt hétvégi Iváncsa elleni mérkőzés speciális volt, mert több játékosom is négy sárga lappal rendelkezett, nem akartam megkockáztatni, hogy kipontozódjanak, és nyilván ennek lett a következménye a nagyarányú vereség. Számunkra most következik az év mérkőzése, mert pontosan tudjuk, hogyha a Szárt meg tudjuk verni, akkor az olyan lendületet ad, hogy az utolsó fordulóban Pusztavámra úgy megyünk, hogy a bennmaradásért küzdünk. Annak idején, amikor átvettem a csapatot, akkor az volt a célom, hogy életben tartom a futballt Polgárdiban. Óriási fegyverténynek, hogy az utolsó fordulóknak úgy vágunk neki, hogy a csapat harcban van az első osztályú tagságának megőrzésért. Főként az őszi eredményeink tudatában, a csapat nagyon komoly eredményt ért el ezzel. Nyilván a végére kicsit elfáradtunk, viszont mindent el fogok követni, hogy a hátralevő két meccsre felspannoljuk magunkat: Ezek a játékosok megérdemlik, hogy jövőre is az első osztályban játszanak!

Sárszentmiklós (7.)-Ercsi (4.)

Sárai György a Sárszentmiklós vezetőedzője: - Egészen biztos vagyok abban, hogy fiatal csapatunk extrán motivált lesz a hétvégén, mivel az ő napjuk, gyereknap lesz! Tudják, hogyha jól teljesítenek, akkor meghívom őket cukorkára, fagyira, sütire! Így aztán bízom abban, hogyha másért nem, akkor ezért mindent megtesznek, hogy szépen búcsúzzanak a szurkolóktól.

Mezőfalva (8.)-Martonvásár (6.)

Masinka László a Mezőfalva vezetőedzője: - Szeretnénk folytatni az utóbbi hetekben megkezdett jó sorozatunkat. Úgy érzem, hogy elkaptuk a fonalat, amely azzal magyarázható, hogy mentálisan nagyon sokat változott a csapat. Győzelemmel zárnánk az utolsó hazai meccsünket, biztos vagyok abban, hogy nem lesz könnyű ismerve a Martonvásár csapatát. Vannak sérültjeink, még nem tudom, hogy kire számíthatok vasárnap.

Tordas (11.)-Pusztavám (16.)

Hámori György a Tordas vezetőedzője: - David Copperfield mentalistával beszéltem, hátha ő tud segíteni. Remélem, hogy aki a rendelkezésemre áll, az odateszi majd magát. Ezúttal is több fiatalnak adok lehetőséget, akikkel rengeteg munkát végeztünk, de egyre jobban beilleszkednek. Nagyon a végefelé járunk, bízom abban, hogy minél többen leszünk, és megnyerjük a találkozót.

Bicske (10.)-Iváncsa (1.)

Raffai Rudolf a Bicske vezetőedzője: - Az Iváncsa gárdája nagyon jó csapat, nem véletlenül állnak a tabella élén. Ettől függtelenül azt várom a mérkőzéstől, hogy ellenük is megpróbálunk partiban lenni. Nehezíti a dolgunkat, hogy nem tudunk komplett csapattal felállni, mert a legutóbb háromgólosNémeth Erik begyűjtötte a Martonvásár ellen az ötödik sárga lapját, igaz Meggyes Dávid eltiltása után viszont visszatérhet. Mindent megteszünk, igyekszünk azért majd minél nagyobb ellenállást tanúsítani, és jó eredményt, esetleg meglepetést elérni. .

 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!