Foci

2015.10.11. 18:39

Magyar vereség a gólgálán

Athén – A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat zárómérkőzésén a magyar válogatott gólgazdag csatában maradt alul Görögországgal szemben Athénban.

Ferencz Balázs

Az utóbbi évtizedekben soha nem volt ennyire közel a kontinensviadalhoz Magyarország labdarúgó válogatottja, mint most. A pótselejtező már biztos, azonban a görögök elleni utolsó csoportmeccs előtt még arra is volt esélye Bernd Storck nemzeti együttesének, hogy csoportmásodikként egyenesen a franciaországi 2016-os Európa-bajnokságra kvalifikáljon. Ehhez azonban kellet az is, hogy Románia ne tudjon nyerni a Feröer-szigetek ellen. A románok talán éppoly gyorsan megszerezték a vezetést északon, mint a görögök az Olympiakosz stadionjában. Az első támadásból veszélyhelyzet alakult ki a magyar kapu előtt, egy keresztpasszba egyelten magyar védő sem tudott belepiszkálni, Sztafilidisz pedig hét méterről a rövidsarokra rúgta a labdát, 1-0. A magyar együttes hamar felvette a ritmust, mindezt jelezte, hogy Dzsudzsák lövése után labdája a kapu elé vágódott, Böde pedig estében hat méterről a lábszárával találta el azt, ami a kapufa mellé szállt. Nem sokkal később ajtó-ablak helyzetből Pelkasz a kapu fölé durrantott 16 méterről. A 26. percben Kádár húzott el a bal oldalon, remekül tekerte középre a labdát, és az egy év után újra címeres mezt öltő Lovrencsics Gergő megelőzte védőjét és tíz méterről a jobb alsó sarokba fejelt, 1-1. Nem sokkal később akár növelhette volna előnyét a magyar válogatott, Dzsudzsák baloldali szöglete után Juhász Roland 9 méterről egyből lőtt, labdája alig kerülte el a bal kapufát. A félidő zárásaként Lovrencsics életerős lökete ért egy görög védőt, az irányt változtató labda alig kerülte el a kaput.

Lovrencsics Gergő (j) gólja a Görögország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Pireuszban, a Karaiszkakisz Stadionban 2015. október 11-én. Görögország-Magyarország 4-3. MTI Fotó: Illyés Tibor

A szünet után pörgős ritmusban futballozott mindkét alakulat, s e ritmusváltásban inkább a mieink jeleskedtek. Az 54. percben Dzsudzsák tekert be egy szögletet, Elek előrevetődve perdített bele, a hosszú oldalon pedig Németh Krisztián robbant be, és 20 centiről belsőzött a kapuba, 1-2. Ami elől összejött, azt lenullázta a csapat saját kapuja előtt. Alig telt el három perc, egy impozáns, egyérintős görög támadás végén Tahcidisz zúdította a labdát 15 méterről a kapuba, s a hidegzuhanyt a magyar csapatra. Jó volt az iram, s a frissítés érdekében mindkét szövetségi kapitány változtatott. Hatékonyan tették, mert előbb a frissen beállt Kalmár tört be a tizenhatoson belülre, önzetlenül passzolt Németh elé, aki 13 méterről jobb belsővel a bal felsőbe passzolt, 2-3. Gyorsan jött a válasz, egy remek kiugratással ugrott meg Mitroglu, és 11 méterről ballal laposan lőtt a hálóba, 3-3. Az utolsó szó a görögöké volt a 86. percben: Holebasz ívelt be Leandro mellől, a csereként beállt Kone pedig a kapu közepébe bólintott, 4-3. Románia simán nyert Feröeren, így a magyar válogatott még a legjobb csoportharmadik helyére pályázhat, ami pótselejtező nélküli kijutást jelent az Európa-bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!