Foci

2014.11.04. 14:15

Megye III. Az őszi viharok miatt több pályán is halasztani kellett a találkozókat, most pótolták ezeket

Székesfehérvár - Mindhárom csoportban akadt olyan forduló az őszi idényben, melyek keretében az időjárás miatt nem tudták lebonyolítani az összes mérkőzést. A pótolt meccsekkel a Jenő csapata akár az élre is felléphet.

Ferencz Balázs

Aqvital Publo Csoport:

A Megye III-as pontvadászat Északi csoportjában hosszú fordulókon keresztül viaskodott egymással a bajnoki címvédő Etyek, és a trónkövetelő Ráckeresztúr csapata. Az őszi idény hajrájáig fej-fej mellett lépdeltek az elsőségért versengő felek, majd aztán a Ráckeresztúr megtorpant. Az üldözők eredménysorába becsúszott egy döntetlen, majd a nagy rivális Etyek vendéglátójaként alulmaradt, orrhossznyi előnyt engedve vetélytársának. Könnyen lehet, hogy ez a vereség a bajnokság végkimenetelét is befolyásolhatja, ugyanis a keresztúriak nem tudták rendezni a sorokat a Zichyújfalu ellen vívott pótmeccsre sem. A Zichy szoros csatában ugyan, de legyűrte ellenfelét, és a 4. helyen tölti a téli szünetet.

Nem csupán Sárkeresztesen volt ádáz a küzdelem a harmadosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényében, a szünet előtti hajrában dőlt el több fontos kérdés is. Fotó: Igari Balázs

A Besnyő sem akart leszakadni a dobogóért folytatott versenyfutásban, így rendkívül fontos diadalt aratott Gyúrón. A hazaiak is kacérkodtak a felzárkózással, de 3-1-es vereségükkel maradtak a középmezőny második felében, míg a Besnyő az előkelő harmadik helyen telel. Az Újbarok együttese nem bírt a Baracskával, 1-1-es döntetlenjükkel egyik csapat sem javított középmezőnyös helyezésén. A Beloiannisz alakulatának volt a legkönnyebb dolga a ráadás-hétvégén, hiszen a Vereb csapata most sem vállalta a játékot, így a pályaválasztó mérkőzés nélkül, 3-0-ás gólkülönbséggel zsebelte be a három bajnoki pontot.

Az 5. fordulóból elhalasztott találkozón:

Zichyújfalu–Ráckeresztúr 2-1 (1-1)

Vezette: Tóth III László.

Zichyújfalu: Deák B. – Szabados, Tömör, Horváth F., Újfalusi Z. – Németh Z., Berki, Káplár, Pap F. (Szegi B.) – Németh T., Rigó A.

Ráckeresztúr: Pilinyi – Molnár N. (Kiss G.), Tóth F., Mocsai, Bosnyák – Zsigmond, Peszeki, Szilukács, Szakolci (Palkó) – Cseprekál (Mátyás), Hartai (Váradi).

Gól: Rigó A. (13.), Tömör L. (68.), illetve Zsigmond L. (17.).

Gyúró–Besnyő 1-3 (0-2)

Vezette: Géringer Zoltán.

Gyúró: Molnár K. – Molnár S., Serák A., Bányai L., Varga Á. (Borsos L.) – Tóth F. (Jámbor Zs.), Puskás B. (Jámbor T.), Keresztesi R., Pántya B. (Kiss G.) – Szalay Sz., Rácz Cs. (Boleradszki K.).

Besnyő: Molnár Á. – Kereszturi B., Béni Sz., Matkovics G., Takács G. – Paizs T., Fülöp F., Góman L. (Beretka J.), Petkes G. – Némedi N., Rajna R. (Szabó A.).

Gól: Szalay Sz. (76.), illetve Rajna R. (13.), Takács G. (26.), Matkovics G. (46.).

A 6. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Újbarok–Baracska 1-1 (1-1)

Vezette: Szabó Csaba.

Újbarok: Pongrácz Z. – Moravecz G., Horváth Á. (Demeter L.), Jenei A.(Horváth Cs.), Kollár T. – Moravecz B., Huszár G., Takács T., Boros Á. – Mokánszki J., Banu T. (Szabó J.). Vezetőedző: Szabó László.

Baracska: Seregy L.- Hőlaki K., Fekete F., Kurucz P., Löfflinger I. – Katona B., Kovács-Szántó T., Pethő M., Hőlaki J.(Babai T.) – Simon Á., Kubányi T. (Sztaminisz H.).

Gól: Moravecz B. (44.), illetve Löfflinger I. (28.).

A Vereb csapata nem szeretett idegenbe utazni, két alkalommal is meccs nélkül vesztett pontokat. Fotó: Koppán Viktor

A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Beloiannisz–Vereb 3-0 – mérkőzés nélkül.

Simix Üveg-Ásvány csoport:

Volt a bajnokság olyan szakasza, amikor a Közép-csoportot a Söréd vezette, és nagy csatában állt a Videoton Baráti Körrel az elsőségért. Az idény végéra azonban a sörédiek leeresztettek, s így nem számíthattak sok jóra a Jenő ellen sem. A jenői gárda az a csapat a harmadosztályban, mely együttes egyszer sem állt a tabella élén, mégis könnyen lehet, hogy az őszt az első pozícióban zárja. Több mérkőzésük is elmaradt az idény közben Bogó Csabáéknak, és ahogy pótolják meccseiket, egyre feljebb kapaszkodnak a tabellán. A Söréden aratott 4-0-ás siker után már a második helyen áll a Jenő, s ha behúzza a november 9.-re halasztott Isztimér elleni derbit is, akkor egy pont előnnyel lehet a ranglista élén. Hatpontos meccset nyert a Tác a Magyaralmás ellen, így leszakította közvetlen üldözőjét.

Söréd–Jenő 0-4 (0-1)

Vezette: Babai Ferenc.

Söréd: Pál Sz. – Keszi Cs., Grossmann Cs., Brichter Á. (Csincsa G.), Kuti F. – Radics Gy., Volner V., Egyed G. (Sipos Á.), Varga-Tóth S. – Horváth D., Venczel M. (Szabó M.). Vezetőedző: Schüller Fülöp.

Jenő: Németh M.(Németh T.) – Németh F., Kiss Á., Gerák L., Zsolnai T. (Néma K.) – Tóth M., Takács T., Kiss D., Szilágyi L. – Kántor Á. (Szabó Z.), Bogó Cs.. Vezetőedző: Őrsi Péter.

Gól: Bogó Cs. (25., 56., 81.), Szilágyi L. (89.).

Kiállítva: Varga-Tóth S. (80.).

Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Tác-Csősz–Magyaralmás 4-2 (2-1)

Vezette: Domak Ádám.

Tác-Csősz: Neizer Á. – Pál J. (Kovács A.), Schmidt L., Mukrányi I., Vaskó G. (Füri I.) – Csete L., Sárempek M., Kővári G., Nagy R. (Mikola P.) – Rózsa I., Almási Cs. (Kovács J.). Vezetőedző: Kellner György.

Magyaralmás: Makk A. – Rezsdovics R., Szűcs Z., Tóth M., Kovács J. – Németh B., Bikárdi L., Pap T., Németh Á. – Mészáros M., Lendvai S.

Gól: Pál J. (9., 58.), Schmidt L. (41.), Mikola P.(89.), illetve Pap T. (37.), Szűcs Z. (60.).

Horfer Serleg Csoport

A Sárszentmiklós II csapatának nagyon kellett a Cece otthonában kivívott győzelem, hiszen így a miklósiak közvetlen a listavezető Nagyvenyim nyomában loholnak, s egyben lerázták magukról az üldöző Cecét is. A Dég együttese is inkább az élbolyba igyekezne, és szándékának veretes diadallal adott hangot, 6-0-ra verte zárásként az Alapot.

Cece–Sárszentmiklós II 1-2 (1-0)

Vezette: Futó János.

Cece: Joháczi G. – Halasi G., Király G., Kovács D. (Bögyös Á.), Gazsó D. – Nagy T., Fésű M., Huszár D., Kacz S. (Kacz T.) – Kovács N., Berta J.. V.edző: Menyhárt Tamás.

Sárszentmiklós II: Plézer N. – Juhász G., Pajor L., Fülöp T., Juhász I. – Vámosi G., Hegedűs J. (Simon Á.), Bogdán A., Bartók D. – Szabó Z. (Rigó L.), Iványi R.

Gól: Kovács N. (1.), illetve Bartók D. (58., 83.).

A 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Dég–Alap 6-0 (1-0)

Vezette: Nagy II László.

Dég: Tisza V.(Kertész I.) – Mózes Z., Semenszki B., Borostyán J., Horváth R.- Porvázsnyik S., Jencski Zs. (Molnár O.), Kiss K. (Gál L.), Horváth F. (Talkovics B.) – Kovács Á., Tulok G.. Vezetőedző: TömörAttila.

Alap: Szopori G. – Bauer Á., Kisari B. (Bölcskei Sz.), Bauer B., Debreceni M. (Kacz Sz.) – Kiss I., Fenekes L., Imre Cs., Major M. – Somogyi G., Kaszás P.

Gól: Horváth F. (44.), Kiss K.(46.), Tulok G. (53.), Porvázsnyik S. (57., 60., 82.).

1. Etyek 11 10 0 1 54 - 13 30

2. Ráckeresztúr 11 8 1 2 36 - 6 25

3. Besnyő 11 7 2 2 37 - 16 23

4. Zichyújfalu 11 7 0 4 36 - 28 21

5. Újbarok 11 6 1 4 30 - 25 19

6. Gyúró 11 5 0 6 20 - 25 15

7. Dinnyés 11 5 0 6 23 - 35 15

8. Baracska 11 4 2 5 17 - 27 14

9. Beloiannisz 11 3 2 6 13 - 23 11

10. Vértesboglár 11 3 1 7 31 - 31 10

11. Lovasberény 11 2 1 8 22 - 50 7

12. Vereb 11 1 0 10 12 - 52 3

1. Sárszentmihály 11 8 2 1 30 - 16 26

2. Jenő 10 8 0 2 41 - 14 24

3. Szabadbattyán 11 7 2 2 44 - 20 23

4. Sárkeresztes 11 7 1 3 35 - 12 22

5. Videoton BK 11 7 1 3 44 - 25 22

6. Söréd 11 6 2 3 27 - 17 20

7. Tác-Csősz 11 4 4 3 21 - 18 16

8. Magyaralmás 11 3 1 7 25 - 32 10

9. Csókakő 11 3 1 7 17 - 32 10

10. Csór T-T 11 3 1 7 31 - 49 10

11. Csákberény 11 0 2 9 7 - 43 2

12. Isztimér 10 0 1 9 10 - 54 1

1. Nagyvenyim 11 10 1 0 51 - 5 31

2. Sársztmiklós II 11 10 0 1 36 - 15 30

3. Cece 11 7 2 2 48 - 13 23

4. Kisapostag 11 7 1 3 41 - 26 22

5. Rácalmás 11 6 2 3 38 - 17 20

6. Dég 11 5 1 5 28 - 30 16

7. Sárbogárd 11 4 4 3 27 - 23 16

8. Alap 11 2 3 6 21 - 42 9

9. Vajta 11 2 2 7 23 - 34 8

10. Előszállás 11 1 3 7 19 - 36 6

11. Perkáta 11 1 1 9 19 - 49 4

12. Sárszentágota 11 0 2 9 14 - 75 2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!