Foci

2015.03.01. 16:55

NB III: Győzelem a Szekszárd ellen

Székesfehérvár – Az NB III-as labdarúgó bajnokság 16. fordulójának, Közép–csoport mérkőzésén a Videoton második csapata a Szekszárd gárdáját látta vendégül Sóstón vasárnap délután.

Krebsz András

Videoton FC II – Tolle UFC Szekszárd 2-1 (1-0)

Sóstói Stadion, 100 néző, vezette: Szilasi Szabolcs.

Videoton II: Gyánó – Baksa, Bognár, Dobsa, Király – Kocsis, Ács(Barcsay 81.) – Cseszneki, Büki(Géresi 90.), Sejben(Kiprich 71.) – Vallejos. Vezetőedző: Bíró Imre.

Szekszárd: Horváth B. – Pap, Zsók, Koch, Dobra – Királyházi, Arena(Nagyváradi 83.), Rátkai(Rácz 73.), Deli, Fejes(Micskó 64.) – Szabolcska. Vezetőedző: Kvanduk János.

A fehérváriak az első pillanattól kezdve nyomás alá helyezték a Szekszárd együttesét, rögtön az első percben már rezdült is Horváth Bálint hálója. Apró szépséghiba, a játékvezető az asszisztens intésére Büki találatát les miatt érvénytelenítette. A hazaiak dominálták a játékot, komolyabb ziccereket azonban nem sikerült kialakítani egészen a 28. percig, ekkor Fejes egy pontrúgást követően majdnem a saját kapujába fejelt, a felső léc megmentette a vendégeket. Öt perccel később megszületett a vezetés: Kocsis tolta ki jobbra a labdát, Baksa azonnal visszatette, a hazai játékos egyből tüzelt, rosszul eltalált lövése becsapta Horváth Bálintot, akinek így esélye sem volt védeni, 1-0!

A fordulást követően egy teljesen más Szekszárd jött ki a pályára, kiegyenlítetté vált a játék. Egalizálás helyett azonban nőtt a fehérvári előny: Sejben kihagyott ziccere után az 59. percben Baksa futott el a jobb oldalon, a centerezésre Büki érkezett remek ütemben, aki becsúszva, hat méterről a szekszárdi kapuba juttatta a játékszert, 2-0! Ezt követően kicsit leengedtek a piros-kékek, Sejben két újabb lehetőséget puskázott el. A 88. percben büntetett a fekete mezes alakulat: Szabolcska maradt teljesen üresen egy beadásnál, a vendégek támadója a kapufára fejelt, onnan azonban Gyánó igyekezete ellenére a gólvonalon túlra került a labda, 2-1! A vége meleg lett, de több gól már nem született, így győzelemmel kezdte a tavaszi szezont a Vidi II!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!