Foci

2015.12.01. 20:10

A 94. percben kapott egyenlítő gólt a Puskás Akadémia FC

Felcsút - Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a hosszabbítás okozta a Puskás Akadémia FC vesztét, a 94. percben lőtt góllal egyenlített az Újpest.

Káldor András

Annak ellenére, hogy szombaton a Fáy utcában három hónap után sikerült győznie a Puskás Akadémia csapatának, nem várt sétagalopp a sárga-kékekre az Újpest ellen. Bár a tabella 7. helyén áll a fővárosi gárda, de ettől függetlenül már néhány figyelemreméltó eredményt elért az idei szezonban. Nem kell messzire menni, elég csak a múlt heti Haladás elleni idegenbeli 3-0-as sikerre gondolni.

A találkozó előtt a klub elöljárói köszöntötték a 150. bajnokiját játszó Lencse Lászlót, valamint Pekár Lászlót, aki századszor lépett pályára az előző fordulóban. Az első kapura lövés az ünnepelt Lencséé volt, a támadó védőjét lerázva tört be a 16-os oldalán, majd okosan a hosszú sarokra emelt, de célt tévesztett. Majd a 18. percben jött az első vendég helyzet, Enis Bardhi szép cselek után kapura lőtt 22 méterről, Pogacsics Krisztián azonban a jobb alsó sarokból kiszedte a labdát. Rendkívül kiegyenlített játék, és inkább a küzdőjelleg dominált a félidő nagy részében, ám a 30. percben egy tetszetős, és látványos újpesti akció végén, Mohl Dávid beadásból Mbaye Diagne kis híján három méteres fejesből megszerezte csapatának a vezető gólt. Bőven akadt hiba mindkét csapat játékában, és ezzel infarktus közeli állapotba hozták vezetőedzőiket, nem volt elég, hogy mind Robert Jarni, mind Nebojsa Vignjevics egyaránt ezer fokon égett az oldalvonal mellett.

A Puskás Akadémia gólját a rendkívül energikus Nagy Zsolt (kék) szerezte Balogh Balázs mellett
Fotó: puskasakademia.hu / Beke Norbert

Az 54. percben aztán kissé megemelkedett a vendégek mesterének vérnyomása, mindez persze korántsem a véletlen műve volt. Sallai Roland passzából Lencse került helyzetbe, 10 méteres, kemény lövését Balajcza Szabolcs nagy védéssel hárította. Majd a 62. percben Balogh Balázs jobboldali szöglete után Litauszki Róbert lőtt kapásból 7 méterről, de a gólvonalon álló Márkvárt Dávid fejjel blokkolt a kapu előtt. Nagy helyzet volt! A 67. percben jött a felcsúti válasz, de ezt már sokkal pontosabban fejezte be Nagy Zsolt. Sallai Roland indította a baloldalon felfutó balhátvédet, aki hosszú métereken vezette a labdát Balogh Balázs kíséretében, majd a 16-oson belülre érve 8 méterről, ballal óriási gólt lőtt a rövid felső sarokba. 1-0. A 92. percben Balajcza majdnem adott egy gólpasszt a csereként beállt Zsótér Donátnak, aki 35 méterről ballal az üres kapu mellé emelt. És, ezután jött a slusszpoén, a 94. percben már mindenki a végét jelző sípszót várta, amikor Bardhi emelt a 16-oson belülre Litauszkihoz, aki lekészítette Diagne elé, a szenegáli támadó pedig jobbal, 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!