Gárdony

2017.07.21. 09:08

Tizenhárom út újul meg Gárdonyban - kis városközpont is épül

Ha nyár, akkor felújítások tömkelege.

S. Töttő Rita

Agárdon és Gárdonyban is 100 millió forint sorsáról döntöttek nem rég, melynek köszönhetően több utca felújítása kezdődik most meg. Közben pedig a leendő városközpont is szépül: az átkelő a gyerekek biztonságát szolgálja majd, de más egyéb tervek is vannak a környéken.

A gárdonyi önkormányzat teljes mértékben saját büdzséből állja azt a 100 millió forintot, amely tizenhárom agárdi, gárdonyi és dinnyési út megújulását szolgálja a közeljövőben A legutóbbi, júliusi rendkívüli testületi ülésen pedig már ki is választották a közbeszerzési eljárás nyertesét, amely a kivitelezési munkálatokat végzi majd.

Muray Rita alpolgármester asszony a Fejér Megyei Hírlapnak elárulta: a következő hónapokban megújul Gárdonyban a Munkás, a Batsányi János, a Rákóczi, a Dobó, a Határ, és az 1-es utca, Dinnyésen az Ipar utca, Agárdon a Jókai és a Május 1. tér, valamint a Béla, az Iskola és a Peregovits utca.

Ezek között ezúttal két olyan út található, amely lakossági hozzájárulással készül, ez pedig a Béla és a Peregovits utca.

– Többször hirdettünk már hasonló lehetőséget, s ahol a beruházás felére összejön a pénz a lakóktól, ott a másik felét álljuk – árulta el az alpolgármester, ahogy azt is: itt közel bruttó 5 millió forintot „dobtak össze” a lakók az útfelújításra.

A tizenhárom utca felújítását a tervek szerint augusztusban kezdik és októberre be is fejezik az aszfaltozási munkálatokat. Erre az időre a fennakadások miatt természetesen szükség lesz a lakosság türelmére is.

Emellett egy másik jelentősebb, 75 millió forintos közúti beruházás is a nyári időszakra esik most Agárd központjában: a Csuka Csarnoknál alakítanak ki egy zebrás átkelőt, lámpás megvilágítással, valamint leállósávokkal és járdával.

Mindez az iskola előtt készül – éppen most –, azért, hogy a gyerekek biztonságosan át tudjanak menni a csarnokba, tudtuk meg Muray Ritától. A város jelenlegi tervei szerint egyébként ezen a környéken várhatóan lesz egy kisebb városi központ is: pályáznak az orvosi rendelő épületének felújítására, s a mögötte hamarosan kiürülő területen pedig új sorházakat, társasházakat építenek, amelyeket kedves terek vesznek majd körül A befektetőket már keresik - tette hozzá az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!