Gárdony

2017.02.28. 17:30

Október óta a sín mellett hever a hulladék Gárdonyban

Gárdony – Októberben vágtak fákat a vasúti sínek mellett, de azóta is ott a hulladék egy Sas utcai olvasónk szerint.

Kocsis Noémi

A Sas utca közvetlenül a vasúti sínek mellett halad, itt van kis háza a budapesti Ferenczi Attilának is. Mint mondja, arról sem értesültek előzetesen, hogy a telkeikkel átellenben kivágnak egy sor nagy méretű fát, de azokat a megrendelő azóta sem vitte el a helyszínről, így az eldőlt törzsek a sínek melletti árkot, illetve területet borítják. A panaszos szerint ez azért furcsa, mert ha ő nem tartja rendben a portája előtti területet, azonnal megbírságolják – s úgy tűnik, ez másokra nem vonatkozik. Érdeklődtünk ez ügyben a területet tulajdonló Máv illetékesétől, számíthat-e a panaszos intézkedésre?

– A fákat a Máv munkatársai vágták ki, mert nagyon közel voltak a nagyfeszültségű vasúti vezetékhez, továbbá korhadt belsejük miatt bármikor számítani lehetett a kidőlésükre. Mindez komoly veszélyt jelentett volna a vonatforgalomra és annak biztonságára – adott tájékoztatást a szervezet kommunikációért felelős igazgatósága. – Egy Sas utcai ingatlantulajdonos a FMH-n keresztül tavaly novemberben azt jelezte,  az akkoriban kivágott fák miatt nem tud nyaralójába bejutni. A bejelentést követő ellenőrzéskor munkatársaink nem tapasztaltak ilyen jellegű problémát, a lakosokat nem akadályozhatta farönk ingatlanjaik megközelítésében.

A Sas utcában több ingatlan előtt vannak kivágott fák, ezek tövében azonban már megjelent a MÁV illetékese szerint is kifogásolt lakossági hulladék is
Fotó: Molnár Artúr

A cég illetékesének válasza szerint a kivágott farönköket részben már tavaly elszállították, s a maradék faanyag eltávolítása is folyamatban van. A még el nem szállított fák és gallyak mellett – feltehetőleg helybeliek – több helyszínen lakossági hulladékot helyeztek el jelentős mennyiségben, teszi hozzá a kommunikációs igazgatóság. Az illegálisan felhalmozott szemét elszállításáról a vasúttársaság kénytelen saját költségen gondoskodni. Az állapotok mihamarabbi felszámolása, a tisztább környezet érdekében várhatóan jövő hónap végéig megoldják ezt.

A társaság ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy számukra is nagy problémát jelentenek országos szinten  a vasúti területeknél, a nyílt pályán több helyen létesült illegális szemétlerakók. Ezeknél a  kommunális hulladék mellett használt műszaki cikkel, építési törmelékkel és zöldhulladékkal is találkoznak, s  a legtöbb ilyen területen a rendszeres takarítás  ellenére néhány napon belül ugyanaz a látvány fogadja az arra járót. A tettenérés nagyon nehéz, ennek ellenére a cég a lakosság segítségét is kérné: ha ilyen jellegű szemetelést látnak, értesítsék a rendőrséget!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!