Gazdaság

2013.10.18. 20:21

Vállalkozók a Velencei-tó Kapujánál

Velence – A Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezete és a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. közös bemutatót tartott a Velencei-tó Kapuja beruházásának területén.

Tihanyi Tamás

A Velencei-tó Kapuja elnevezésű projektet, mint kiemelt turisztikai beruházást mutatták be elsősorban a megye, a térség vállalkozóinak pénteken a közel 20 hektáron folytatódó  építkezés helyszínén. A fejlesztésről és a vállalkozókra váró lehetőségekről Antal Sándor, a Velence Korzó Szolgáltatóház, lényegében a létesítmény gazdasági fenntartójának   üzemeltetője, a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. munkatársa beszélt.

A szakember elmondta, a Velencei-tó Kapuja a városnak, de a kistérségnek is turisztikai  központja lesz a várakozások szerint. Márpedig a tóhoz évente 400 ezer vendég érkezik „idegenforgalmi motivációval”, Velencén pedig  mintegy 106 ezer a vendégéjszakák száma egy esztendőben. Vonzerőt jelent, hogy a szabadstrand, valamint a parkoló ingyenesen lesz használható. De fontos lépés a kikötő,  a kikötőben lévő fogadóépület kialakítása és  a Regionális Turisztikai Információs Központ megnyitása is. A Kapu megközelítése kiváló, hiszen közel az autópálya, közel vannak a főutak, közel a vasút és bekanyarodik a partszakaszra a tavat megkerülő kerékpárút is.

A vállalkozók számára talán a legfontosabb adat az, hogy 2700 négyzetméter a kiadható bérterület, amely összesen 33 üzletet jelent. Antal Sándor megjegyezte, határozott törekvésük, hogy profilonként csak egy üzlet kapjon helyet a szolgáltatóházban.

Reményekre ad okot, hogy Velence és a kistérség dinamikusan fejlődik, folyamatos a bevándorlás és a megyében azon a vidéken építik fel a legtöbb új házat. A vállalkozók kérdései között több más mellett a vízminőség, a zöld-tudatú  turizmus és az ázsiai vendégek érkezésének lehetősége is szóba került, majd a szakemberek bemutatták az épülő létesítményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!