Gazdaság

2016.10.18. 15:50

A hazai vállalkozások fele lemond az internet által biztosított hatalmas piacról

Martonvásár - A hazai kkv-k jelentős lemaradásban vannak a digitális eszközök használatában európai versenytársaikkal szemben. Ennek csökkentését szeretné elérni a kamara.

Klecska Ernő

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) szervezésében sikeresen indult a „Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan!" elnevezésű projekt Fejér megyében. Az első, régiós rendezvényen közel 160 kis-és középvállalkozó vett részt a versenyképesség növelését célzó információs nap rendezvényen, kedden Martonvásárra mentek el a szakértők.

Radetzky Jenő, az FMKIK elnöke a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban tartott szakmai napon kiemelte: a magyar gazdaság termelékenységét, így versenyképességünket is az ilyen eszközökkel lehetne javítani.

Radetzky Jenő, az FMKIK elnöke és Szabó Tibor polgármester a tegnapi gazdasági fórumon Fotó: FMKIK

Szabó Tibor polgármester azt hangsúlyozta, hogy a kultúra és sport területén jelentős beruházásokat megvalósító kisváros fejlődése elképzelhetetlen lenne az adófizető vállalkozások nélkül, ezért üdvözlik az ilyen rendezvényeket.

Az országban összesen 29 fős tanácsadói hálózat segít a vállalkozásoknak eligazodni abban, hogy milyen eszközökkel vagy módszerrel érhetnek el nagyobb hatékonyságot. Az úgynevezett IKT tanácsadók megvizsgálják a vállalkozás informatikai felkészültségét, segítenek az informatikai fejlesztési stratégia kidolgozásában, javaslatokat tesznek a bevezetendő informatikai szolgáltatásokra/eszközökre, tájékoztatást adnak az elérhető pályázati forrásokról- közölte László Csaba IKT tanácsadó.

Az előadások után Virág Ferenc, Kaiser Krisztina, Kertész János, Viniczay Zsolt és Mészárosné Borbás Orsolya szakértők részvételével kerekasztal beszélgetésen ismerhették meg a résztvevők a legújabb IT-trendeket és eszközöket, s kaphattak választ kérdéseikre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!