Gazdaság

2014.10.06. 19:20

A KKV-k támogatása fontos gazdaságfejlesztési szempont

Székesfehérvár - A gazdaságpolitika fókuszába a kis- és középvállalkozások támogatása került.

Tribolt Lajos

A 2014-20 közötti időszakban 12 ezer milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére. A héten megjelennek az első uniós pályázatok. Összesen tíz operatív program indul, közülük a területi, illetve a gazdaságfejlesztési programokra koncentrálódik a gazdaságfejlesztési források legnagyobb része. A részletekről volt szó azon a hétfői rendezvényen, amit a megyeházán tartottak.

Csepreghy Nándor: változhat a pályázatok előfinanszírozása. Fotó: Koppán Viktor

Radetzky Jenő a megyei kamara elnöke kiemelte, hogy míg korábban a források 16 százaléka jutott gazdaságfejlesztésre, most 60 százalék lesz. Az elnök arra is kitért, hogy egyre jelentősebb a műszaki szakemberek hiánya. Simon László kormánymegbízott arról szólt, hogy az államnak segíteni kell a vállalkozókat. A közigazgatási reform keretében várható, hogy az ügyintézési határidők rövidülnek.

Égi Tamás, fehérvári gazdasági alpolgármester azt emelte ki, hogy a jól teljesítő régiók plusz forrásokhoz juthatnak. A munkaerőproblémára ő is felhívta a figyelmet. Parragh László, a magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy a kamara már 2007. óta mondja, hogy a pénzek nagyobb részét a gazdaságba kellene fordítani, hiszen a jobban működő gazdaság több adót fizet be. A szakképzésről ő is beszélt. Elmondta, hogy egy nemzetközi szakmunkásképző versenyen a 25 ország között a magyarok a hatodikok lettek, s volt szakma, ahol aranyérmet értek el. Ezt a versenyt egyébként 2018-ban hazánkban rendezik majd meg.

Kitért arra is, hogy meg kell teremteni az átjárhatóságot a szakképzés a felsőoktatás között. Csepreghy Nándor, a miniszterelnökség fejlesztési kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a gazdaságfejlesztés fő céljai a fenntarthatóság, magas hozzáadott érték és foglakoztatás bővítése. Kitért arra is, hogy csökkentenünk az energia függőségünket, mint ahogy erre törekszik a legtöbb fejlett ország is. Elmondta, hazánk kezdeményezte, változzon az előfinanszírozás, a támogatás mértékéig a támogatás terhére menjenek a számlák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!