Gazdaság

2014.10.23. 16:15

A piacon csak éhes lesz az ember

Nem vagyok az a sűrűn piacra járó fajta, de most jólesett belépni a szeles, esős hűvösből a napfény illúziójának birodalmába.

Szabó Zoltán

Pár napja még a kellemes vénasszonyok... - fogalmazzunk illedelmesebben: indián nyár - simogatta az embert és a természetet, és a meleg őszi napfényt vissza is mosolyogták az árusok szép zöldségei, gyümölcsei. Persze arra is figyelmeztettek a piacon, méghozzá félreérthetetlenül, hogy újabb igen fontos dátum, emlékezés-időpont közeleg. Akcióban árulták a Halloween tököt, magyar terméket, kilóját 98 forintért. Volt, ahol mintázatot is rajzoltak rá, amit majd csak ki kell vágni. Én inkább ott néztem körül alaposabban, ahol Mindenszentek, Halottak napja e vidéken hagyományosabb tárgyait, rekvizítumait árulták. Koszorúk százai, készen és készülőben, számtalan virág. Mécses, akcióban 80 forinttól, nem akcióban 2 ezer forintig.

Ami a zöldséget, gyümölcsöt, egyebeket illeti, minden kapható még, ami szem és száj ingere. Érdekes, hogy az árak többsége itt is többnyire kilencesre végződik. A paprika vagy akármi akkor is négyszázba kerül de 399-nek olvassuk, és az nyilván egészen más. Egy árus hölgy elmagyarázza, miért oly nagy az árkülönbség a nála és a másutt kapható brokkoli között. Összehasonlítom a kettőt, igaza lehet. A pucolt diót nézegetem: 2500 forint, jó ár, mondja az asszony. Neki is igaza lehet, mert máshol is annyi. A füstölt húsok markáns, finom illatától megkordul a gyomrom. Hiába, a piacon csak éhes lesz az ember, pláne déli 12 környékén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!