Gazdaság

2014.08.07. 11:55

Aggódnak a tudósok

FMH-információ - A közös uniós agrárpolitika új támogatási rendszerének esetleges káros következményeire, a biodiverzitás csökkenésére figyelmeztet egy frissen megjelent tanulmány.

B. Kiss László

A tanulmányt Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója társszerzőként jegyzi.

Báldi András az egyik szerző (Fotó: MTA)

 

Bár a 2013 decemberében elfogadott közös agrárpolitikát többen környezetbarátnak minősítik, valószínűtlen, hogy elősegítené a biodiverzitás fenntartását adnak hangot aggodalmuknak a Science-ben olvasható, széles nemzetközi összefogásban született tanulmány szerzői. A kedvezőtlen uniós szintű folyamatok mellett arra is rámutatnak, hogy az egyes tagállamok nemzeti szintű szabályozással sokat tehetnek az agrárterületek élővilágának, biodiverzitásának és az általuk nyújtott ökoszisztéma szolgáltatásoknak a hosszú távú megőrzéséért. A mezőgazdasági tevékenység révén érintett élőhelyek - például a gyepes vagy fás, legelős területek - természetvédelmi szempontból a legveszélyeztetettebb élőhelyek közé tartoznak. Az EU bővülésével az új tagállamokban egyre nagyobb területeket vonnak intenzív mezőgazdasági művelés alá, ami nagymértékű vegyszerhasználattal jár.

A gyepes területek aránya például Európa-szerte csökken, a frissen csatlakozott tagállamokban a csökkenés aránya meghaladja a 10 százalékot. A védett (Natura 2000) minősítésű területeken kívül a gazdákat a jelenlegi szabályozási rendszer arra ösztönzi, hogy a számos fajnak élőhelyet nyújtó gyepes területek, legelők helyén intenzív művelésű mezőgazdasági területet alakítsanak ki. Márpedig a gyepes tájak, pusztáink biztosítanak élőhelyet jellemző, hungarikumnak számító fajoknak, például a túzoknak vagy a sziki őszirózsának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!