Gazdaság

2016.01.27. 18:11

Az továbbtanulás anyagi része is fontos

Az érettségi előtt álló diákoknak február 15-ig kell eldönteniük, mivel is fognak foglalkozni a jövőjükben. Azonban a felsőoktatás anyagi vonzataira is oda kell figyelniük.

Laci Patrícia

Sok végzős tanuló élete most a pályaválasztás körül forog, ugyanis a szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. A fiataloknak ráadásul a jövőjük megtervezése mellett azzal is számolniuk kell, hogyan fogják finanszírozni az egyetemi éveiket. A félévre szóló tandíjak oktatási intézményenként eltérhetnek. A fiatalok körében nagyon népszerűnek számító gazdálkodási és menedzsment szak képzési ára 170 és 350 ezer forint között mozog. Ezek a nagyobb különbségek a többi szakokra is jellemzőek általában. Ilyenek például a kommunikáció és médiatudomány, a mérnökinformatikus vagy a turizmus-vendéglátás szakok.

A tandíj mellett még az albérlet, az utazás és az étkeztetés is tovább növelik a kiadásokat, de vajon mennyire beszélik meg ezeket a diákok és a szülők ilyenkor?

– Az én fiam államira készül, de nem biztos, hogy felveszik, mert nagyon kevés a férőhelyek száma. Ezért még bizonytalanok vagyunk, hogy mi is lesz pontosan. Nem tudjuk előre meghatározni a kiadásokat – mesélte tapasztalatait Beliczainé Andrea .

– Lehetetlen előre tervezni, mert borzasztóan megemelkedtek a ponthatárok. Sajnos nem takarítottunk meg a fiam tanulmányaira, de azért próbálunk tudatosan készülni mindenre, illetve amiben csak tudjuk, támogatjuk őt. A fiam akár még diákhitelt is felvenne azért, hogy megvalósítsa az álmait, de én erről próbálom lebeszélni. Nem tartom jónak azt, hogy elvégzi az iskolát, s utána rögtön több millió forintos tartozással vág neki az életnek – tette hozzá az anyuka.

Tóth Evelin végzős gimnazista nem engedné, hogy a tandíját a szülei fizessék ki: – Csak állami szakra mennék, mert nem akarom, hogy a szüleim fizessék ki a tandíjamat fél évenként. Azt viszont megbeszéltük, ha sikerül bejutnom az egyetemre, akkor a szüleim fizetik az albérletet és a többi költségeimet, például az étkeztetést, utazást vagy a tankönyveket, de csak addig, ameddig jól tanulok.

Ezt a rendszert teljesen normálisnak tartom, biztosan én is ugyanezt fogom tenni a saját gyerekemmel. Hiszen mégis a szüleim fizetik majd az egyéb költségeimet.

Szabó Réka is idén fejezi be a középiskolás tanulmányait. A lány és a szülei már megbeszélték, hogy akár önköltséges szakra is mehet: – Elsőként az állami helyet jelöltem meg, de a szüleim azt mondták, hogy az önköltséges képzésre is adjam be a jelentkezési lapomat. Mivel a jogászati képzés tíz félévből áll, ezért sokszor belegondoltam abba, hogy egy darabig még a szüleim fognak eltartani.

Ez az önbecsülésemnek nem tesz annyira jót, ezért én is ki akarom venni a részemet abból, hogy majd álljam a felsőoktatási költségeimet. A nyáron ezért majd szeretnék munkát is vállalni, például egy irodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!