Gazdaság

2015.07.01. 12:34

Őszibarack: befőttnek is, lekvárnak is vagy csak úgy frissen

Székesfehérvár - Az őszibaracknak van most szezonja: lédús, édes, és érett. Reggelire, ebéd mellé tökéletes, még a gyerekek is nagyon szeretik befőttnek, vagy lekvárnak.

Sebestyén Lilla

A cseresznye színe már igencsak feketébe hajlik, de még látni a piacon. Néhányan még most is keresik, de az árusok szerint ez már csak egy-két napig áll el. Viszont barackból van jócskán, roskadoznak a standok a csemegétől, leginkább az ősziből látni.

Keserű György őstermelő szerint nagyon finom, jó édes idén, de még fent van ára: próbálják ötszáz forintért eladni, de kevesen viszik.

A négyszáz forint szimpatikusabb a vevőknek, ezért ők is lejjebb vitték. Tudni illik, ha most nem adják el a barackot, három napra rá, azt már senki nem eszi meg, puha lesz, túlérett.

Keserű György szerint egészen szeptemberig lehet majd barackot kapni, de most lesz jó áron
Fotó: Molnár Artúr

A jövőhéten már egész biztos olcsóbb lesz, illetve a kisebb, kesernyésebb sárgabarackból is jóval többet találni majd a helyi termelőknél, és akkor vihetnek a családok befőzni valót is.

Szétnézve, a gyümölcsöket sehol nem adják olcsón. Málna még van egy kevés, de nem viszik. Hada Tiborné, őstermelő szerint tavaly ilyenkor ezer forint volt kilója, ezzel szemben szerdán volt, ahol ezerhatszázért is árulták. Pedig most kell venni még a málnát, a héten érkezik a kánikula. Az ilyen idő nem kedvez neki.

A ribizli még szép és egy helyen már egrest is láttunk, ahogy hírlik idén igencsak savanyú a kínálat.

Tiborné azt is elárulja: sajnos, ma igen kevesen voltak a piacon és akik voltak sem igazán vitték a gyümölcsöt, lehet hogy elteltek a rengeteg cseresznyétől a napokban.

A zöldségből viszont annál inkább fogy: a cukkinit sokan kedvelik, nem is csoda: rántva isteni, és darálthússal, rakott módra is meg lehet csinálni ízletesen. Finom, gyors, egészséges és olcsó.

Csöves kukoricát is többen vásárolnak. Igencsak nagy a szórás az árak terén. százötven-százhúsz forintért is lehet kapni egy-egy csövet. Mindenesetre szépek és az eladók szerint finomak is.

Megfőzve, sóval meghintve szinte a tópartra varázsolják az embert. Már csak a hangulat miatt is érdemes vinni belőle és megcsinálni estére a családnak.

Burgonya/kg 150-180 -- --

Újburgonya/kg 180 90-198 150

Vöröshagyma/kg 240 158-198 190

Fokhagyma/kg 980 800-1200 790

Borsó/kg 290 380-499 380

Fejes káposzta/kg/új 180 198-298 180

Kelkáposzta/kg 280 298-398 230

Zöldség gyökér/kg 340/cs 698-898 850

Sárgarépa/kg 290 158-348 300

Saláta/db 160 98-148 180

Paradicsom/kg 480 298-498 350

Paprika/kg 150-420 298-790 380

Zöldbab/kg 360 499-599 400

Cseresznye/kg 650 350-498 --

Sárgabarack/kg 750 450-899 490

Sárgadinnye/kg 390 248 300

Görögdinnye/kg 180 198-298 189

Meggy/kg 490 248-500 390

Nektarin/kg 760 398-698 380

Őszibarack/kg 420 248-698 520

Tojás/db 39 30-50 36

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!