Behurcolt kártevők - Amerikai és magyar kutatók együttműködése

Szintén „emberi aktivitás” révén, de ismeretlen módon került be hozzánk néhány évtizede a vadgesztenyefáinkat pusztító aknázómoly vagy újabban a bukszusok levélzetét lecsupaszító, idővel magát a teljes növényt is tönkretevő puszpángmoly is.

S így juthatott be az Egyesült Államok keleti részébe az ott őshonos kőrisek folyamatos, eddig megállíthatatlan pusztulását okozó, kőrisrontó karcsú díszbogár is. Az ottani kőrisfajokat végzetesen legyengítő rovart Ázsiából hurcolták be egy évtizede az amerikai kontinensre, s azóta oly mértékben elszaporodott, hogy a partvonaltól a kontinens belseje felé fokozatosan kiirtotta a keleti államok kőriserdőit.

Kiirtani, terjedését megakadályozni növényvédelmi, kémiai szerekkel eddig nem sikerült. Az ottani szakemberek szerint további terjeszkedését legfeljebb fizikai akadályként a Sziklás-hegység tudja majd megállítani.

Megjelenése egyben figyelmeztetés is volt az amerikaiaknak arra, hogy ugyanaz a tragédia, ami a kőriserdők totális kipusztulásával járhat, a tölgyeseket is fenyegetheti, ha Európából behurcolják az államokba a tölgyfákat károsító, kétpettyes karcsú díszbogarat. Ezért mintegy előremenekülve, s felkészülve az esetleges újabb veszélyre, nem kis pénzt áldoznak a tölgyfákon élő, Európában honos díszbogarakkal kapcsolatos kutatásokra is. A cél az, hogy feltárják azok tájékozódásának, „kommunikációjának” mikéntjét, megismerjék, hogy a rovarok miként találják meg egymást, hogyan fedezik fel fajtatársaikat.

S hogy ez miért fontos? Azért, mert ennek ismerete középtávon a gyakorlati megoldások elemévé válhat egyebek között a növényvédelmi előrejelzésekben. Segíthet például abban, hogy „csapdázni” tudják ezeket a bogarakat, meg tudják állapítani, hogy megjelentek-e, vagy ha már ismert a jelenlétük, rajzanak-e egy adott területen.

A kutatásokban a Penn State University több kutatócsoportja mellett – Tóth Miklós akadémikus és az amerikai Tom Baker professzor több évtizedes szakmai kapcsolatának köszönhetően, – az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének egy-egy tudományos munkatársa – Imrei Zoltán és Janik Gergely – is részt vett. Az amerikai Michael Domingue által koordinált munka eredményéről a közelmúltban a világ egyik vezető tudományos lapjában, a PNAS-ben számoltak be.

– A szakterület vezető laborjának a kutatói fedezték fel, hogy szemben a legtöbb rovarcsoporttal, ahol a méretekből adódóan, inkább az illatanyagok segítik a fajtatársakat egymás megtalálásában, a díszbogaraknál a vizuális tájékozódás kulcsingerei a döntőek, s csak utána van szerepük az illatanyagoknak. Ez a felismerés azért lényeges, mert a vizuális inger mesterséges létrehozása lehet az útja annak, hogy megismerhessük, csapdázni tudjuk ezeket a fürge röptű bogarakat. Ha például egy tengeri kikötőben „fogja meg” az adott rovart a csapda, akkor a megjelenésekor rögtön meg lehet tenni a lépéseket az elterjedésének később már nem sok sikerrel kecsegtet megakadályozására – foglalja össze a kutatások lényegét Imrei Zoltán, a növényvédelmi intézet alkalmazott kémiai ökológiai osztályának tudományos munkatársa.

Miután a kutatók felismerték, hogy a díszbogarak elsősorban a vizuális ingerek alapján találják meg fajtatársaikat, az amerikai szakemberek ötvözve az anyagtudománnyal foglalkozó fizikusok és a kémikusok, valamint a biológusok tudását, az eredeti bogárhoz a fénymikroszkópok nagyításánál jóval finomabb, (nano-méteres) tartományban is hasonló modelljét készítették el. A műbogárral sikerült is megtéveszteni a bogarakat, 50-80 centiméterről lecsaptak rá, de a megfelelő illatanyagok és testfelépítés finom részleteinek hiánya miatt két másodperc alatt felismerték, hogy „becsapták” őket, s elröppentek.

– Önmagában az is nagy eredmény, hogy ilyen aprólékossággal sikerült egy bogár testfelületét lemásolni, de az igazi tudományos érték az, hogy bebizonyosodott, a lemásolt vizuális ingerek szerepet kapnak a díszbogarak kommunikációjában, tájékozódásában. A műbogár ugyanis ugyanazt a viselkedési reakciót váltotta ki a fölé röppenő rovarokból, mint az élő egyedek, s ha sikerülne a hiányzó „tulajdonságokat”, finom részleteket is „lemásolni”, bizonyára rá lehetne bírni őket a huzamosabb ott tartózkodásra. Ez a kutatási eredmény gyakorlati alkalmazásra még nem alkalmas ugyan, de komoly segítség a rovarkártevők elleni védekezés módszerének kidolgozásához – mondja Imrei Zoltán.

A kérdésre, hogy várható-e a kőrisrontó karcsú díszbogár kártétele nálunk is, a kutató lehetségesnek tartotta a megjelenését, de az amerikai méretekhez hasonló mértékű katasztrófát nem vár, mivel több a mindkét kontinensen elterjedt kőrisfaj az egymással szárazföldi kapcsolatban levő Európa és Ázsia között. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy józan ítélőképességre van szükség a dísznövények kiválasztásánál. A fertőzések, a kártevők megjelenési esélyeinek csökkentése végett olyanokat érdemes ültetni, amelyek igényeiknél fogva, „oda valók”, különös tekintettel az őshonos és a már régóta elterjedt, szépen díszítő növényfajokra.