Gazdaság

2016.11.29. 16:00

Mennyire vonzó a bruttó 270 ezres kezdő fizetés?

Székesfehérvár - A sütőüzemben és a szakképző iskola tanműhelyében látottak alapján remélhetően több diák is kedvet kap a pék, a húsfeldolgozó és az édesipari termékgyártó szakmákhoz.

Dávid Erzsébet

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett pályaorientációs programsorozat keretében 30 nádasdladányi általános iskolás látogatott el a legnagyobb székesfehérvári sütőipari vállalkozáshoz, valamint a képzéssel foglalkozó Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola tanműhelyébe.

A sütőüzemben Rotter Jenő, a cég vezérigazgatója is bekapcsolódott a gyerekek kalauzolásába. Miközben megmutatta nekik a korszerű dagasztógépeket, alagútkemencéket, s egyéb, a pékek munkáját megkönnyítő berendezéseket, elmondta: a nyolcórás műszak alatt harmincféle kenyérből 24 tonnányit készítenek, s 110 ezer tejes kifli és 120 ezer vizes zsemle sül meg a korszerű kemencékben. Mellettük pedig mintegy 110 féle úgynevezett finom pékárut, egyebek között kakaós csigát, buktát, túrós batyut készítenek a cég munkatársai, s küldenek a fehérvári, valamint a régióbeli, illetve a fővárosi üzletekbe. Jelenleg nyolcvanöten dolgoznak a vállalkozásnál, s bizony, elkelne még tíz, szakmailag jól képzett szakember az üzemben. Az üzembe látogatók közül egyelőre kevesen döntöttek a pékszakma mellett, de volt, aki komolyan fontolgatja, hogy ezt a mesterséget tanulja meg. Csizmadia Kitti Lídiának például van kedve hozzá.

Hiába a gépesítés, jó pékekre mindig szükség lesz. Őszinte érdeklődéssel figyelték a gyerekek, hogy készül a lekváros bukta
Fotó: Borbély Béla

A program keretében azt is megnézték a diákok, milyen körülmények között sajátíthatják el a gyakorlati tudnivalókat a sütőipari, valamint a húsfeldolgozó és az édesség termékgyártó szakmát tanulók. Nagy tetszéssel vették szemügyre a szakképző iskola húsüzemének tároló kamrájában felfüggesztett sonkákat, kolbászokat. Mint kalauzuk, a húsüzem vezetője elmondta, a tanulók harmincötféle terméket készítenek, kizárólag hagyományos módon. Kedvcsinálónak az is elhangzott, hogy aki a húsipari termékfeldolgozó szakmát választja, nem jár rosszul. Ösztöndíjat kap, a bicskei feldolgozóüzem pedig - amellyel a következő tanévben már együttműködik a tanulóképzésben az intézmény - bruttó 270 ezer forintos fizetéssel várja a végzett szakembereket. Az iskola pedig erre a szakmára legalább száz fiatalt tudna beiskolázni. Vonzó lehet az is, hogy miután a tanműhelyben készült termékeket az iskola tanboltjaiban értékesítik, a tanulók a termékfeldolgozói mellé másodikként bolti eladói szakmát is szerezhetnek.

A húsüzem után az édességtermékek gyártásából kaptak ízelítőt a diákok, akik kipróbálhatták, hogyan kell formázni a tésztát. A sürgölődő gyerekeket Barna József, az intézmény igazgatója is figyelte, aki reméli: a próbálkozók közül is lesznek, akik a Szent Istvánt választják majd a továbbtanulásnál. S ha a briósfonás nagy tetszést aratott, még annál is nagyobb lelkesedéssel fogtak hozzá a mézeskalács díszítéséhez, amiben talán az is közrejátszott, hogy közben lehetett kóstolgatni az édes cukormázat. A cukrászüzem mestercukrászának útmutatása alapján rajzolták rá a mintákat az illatos sütikre, majd minőség-ellenőrzésként gyorsan el is fogyasztották azokat. Bár ez a tevékenység sokuknak tetszett, teljes határozottsággal még csak a hetedikes Nyári Richárd Zsolt jelentette ki, cukrász lesz. Óvodás kora óta erre a pályára készül, így ő biztosan a fehérvári szakképző iskolában folytatja majd a tanulmányait.

A NAK megyei szervezete által összeállított program keretében összesen kétszáz fiatal ismerkedett, illetve ismerkedik meg a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szakmákkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!