Gazdaság

2016.12.08. 14:13

Emelkedik a minimálbér, csökken a társasági adó

A cél a hazai gazdaság erősítése. Az ezt célzó kormányzati intézkedésekről tartottak közös tájékoztatót a Fejér megyei honatyák.

B. Kiss László

Adócsökkentés a béremelésért címmel tartott közös sajtótájékoztatót csütörtökön  a megye  öt egyéni körzetben megválasztott országgyűlés képviselője. Tizenöt százalékkal, 127 ezer 500 forintra nő a minimálbér, és 25 százalékkal a szakmunkások garantált bérminimuma a jövő évtől. Ezzel a minimálbér összege eléri a létminimumét, ami komoly lépés a szegénység felszámolása felé – hangsúlyozta Varga Gábor.

A Fejér megyei egyéni körzetben megválasztott képviselők a megyeházán tartottak közös sajtótájékoztatót (Fotó. Skobrák Dénes)

Galambos Dénes arról beszélt, hogy a  egységesen 9 százalékra csökkentett társasági adó  a legalacsonyabb az EU-ban, és általa 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. A gazdaság szereplőinek terheit csökkenti továbbá a járulékok öt százalékkal történő csökkentése is. A kkv szektor számára jövőre számottevő pályázati források nyílnak meg, ami cáfolja a társasági adó egységes csökkentésével kapcsolatos feltételezést, miszerint a kormány csak a nagyvállalatoknak kedvezne.

Törő Gábor úgy fogalmazott: a béremelések, az adó- és járulékcsökkentés a magyar gazdaság versenyképességének javítását szolgálják, és megalapozzák a hosszú távra szóló növekedést.

Tessely Zoltán azt mondta el a közös tájékoztatón, hogy a jövő évi költségvetésben 50 milliárdos pályázati keret áll azon önkormányzatok rendelkezésére, melyek nem részesülhettek az adósságkonszolidációban, mivel nem volt adósságuk. Ugyanezen települések az idén 22 milliárdra pályázhattak. ami azt jelenti, hogy Fejérben 27 település összesen 901 milliót nyert.

Vargha Tamás  – többek között  – arra emlékeztetett, hogy az idén súlyos milliárdokkal támogatta  a kormány a fehérvári beruházásokat, így a kórház fejlesztésének befejezését, a középiskolai campus létesítését, a déli elkerülő megépítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!