Gazdaság

2017.01.15. 16:50

Felfelé az emelkedőn - Eredményes évet zártak a tóparti városban

Velence- Nőtt a vendégéjszakák száma a nyári főszezonban, és már az év egyéb időszakaiban is sikerült olyan rendezvényeket szervezni, amelyek ezreket vonzottak Velencére.

FMH-információ

- Az elmúlt években szinte minden területen sokat fejlődött a település, ami a 2016-os esztendőre hatványozottan igaz - kezdte évértékelőjét a polgármester, Koszti András.

Mint fogalmazott, az év elején tízezres tömeget vonzott a Velencei Karnevál, majd áprilisban országos kuriózumként drónok repkedtek a korzón, amely télen-nyáron népszerű célpontja az ide látogatóknak, és közkedvelt közösségi tér a helyiek számára.

- Az önkormányzatunk és személy szerint magam is sok feladatot tűztünk ki célként egy esztendővel ezelőtt, amelyeket szinte maradéktalanul sikerült is teljesítenünk. Kiemelt üdülő-nyaralóövezetként fontos számunkra, hogy növeljük a nálunk eltöltött vendégéjszakák számát, s az év minden időszakában vonzóvá tudjuk tenni Velencét. Az EFOTT fesztivál volt az, amely a rendezvények közül leginkább ráirányította a figyelmet Velencére. Igaz, ez nem a saját eseményünk, de tízezreket vonzott és vonzhat a jövőben is hozzánk, mivel sikerült megállapodni a folytatásról a szervezőkkel, így az már biztos, hogy idén július 11-17. között újra mi leszünk a házigazdák, de jó esély van arra is, hogy véglegesen nálunk leljen otthonra az egyik legnagyobb hazai fesztivál - mondta a polgármester.

Eredményes évet zártak Velencén: Koszti András polgármester elmondta, a visszajelzések alapján és saját véleménye szerint is jól teljesítettek

A város infrastrukturális fejlesztéseinek körében a prioritást a közút- és járdaépítés, felújítás, a csapadékvíz elvezető rendszer felújítása és karbantartása, valamint a közvilágítási hálózat bővítése jelentette, s ezek mindegyikét sikerült is megvalósítaniuk, illetve néhány még folyamatban van. A kerékpárút fejlesztésére eddig is sok gondot fordított a város, a polgármester bízik abban, hogy sikeres lesz az a pályázat is, ami arra irányul, hogy a korzón futó kerékpárutat kiváltsák egy másik nyomvonalon. - A lakossági oldalról további észrevételek, bejelentések és kérelmek érkeznek. Eltökélt szándékom, hogy minél több infrastrukturális fejlesztés valósulhasson meg, a lakók észrevételeinek figyelembevételével.

Március végére elkészül a Bence-hegyi kilátó, amely emblematikus építménye lesz a Velencei-tó környékének.

Az önkormányzati költségvetésben tervezett beruházási költségeken felül további, ilyen célra fordítható forrásokat kell találnunk annak érdekében, hogy a fejlesztési elképzeléseket meg is tudjuk valósítani - emelte ki. A közeljövő terveiről szólva elmondta, hogy Velence egyetemi várossá válik, amelyhez az első lépést a Testnevelési Egyetemmel való együttműködési megállapodás jelentette. Március végére elkészül a Bence-hegyen a sokak által várt új kilátó, amely emblematikus építménye lesz az egész Velencei-tónak. Ugyancsak a tavasz folyamán elindul a tervezett versenyuszoda és a kosárlabdacsarnok építése is. - Amennyiben a 2017-es évben is legalább annyit tudunk előre lépni, mint 2016-ban, akkor maximálisan elégedett leszek - tette hozzá.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!