Gazdaság

2014.07.30. 12:35

Csökken a problémás cégek száma

Rendületlenül emelkedik a megszűnő cégek száma az építőiparban. Hamarosan azonban fordulat következhet be.

B. Kiss László

Noha 2014 második negyedéve nem döntötte meg, csak megközelítette 2013 második negyedévi rekordot, az első félév egésze már 3162 megszűnést hozott. Ez a tavalyi első félévhez képest 12 százalékos, 2012 első feléhez képest pedig 35 százalékos növekedés. Az adatokat közzétevő Opten szerint azonban hamarosan fordulat következhet. „Az alapadatok nem festenek jó képet az ágazatról, de továbbra is úgy látjuk, hogy hamarosan fordulat állhat be az építőiparban" – mondja Tóth Tamás, az adatokat közlő Opten ügyvezető igazgatója.

Illusztrációnk egy korábbi Fejér megyei beruházás építésén készült. Megfordul majd a trend? Fotó: FMH-archív

Az igazgató szerint kedvező fordulat, hogy a felszámolás után megszűnő cégek száma a harmadik egymást követő félévben is csökkent. „Az ideális állapot még nagyon messze van, de az építőipar lassú tisztulása pozitív üzenet minden építőipari vállalkozás számára. A kifizetetlen számlák és a problémás ügyfelek számának csökkenése előbb-utóbb az eredményességi mutatókban is jelentkezni fog" – értékelt az Opten igazgatója.

Mindeközben az építőipari megrendelésállomány a mélyépítés után már a magasépítésben is pozitív jeleket mutat. Ezen a területen azok a kisebb építőipari cégek is érvényesülni tudnak, amelyek a válság kitörése óta nehéz likviditási helyzetben vannak. Az alacsony jegybanki alapkamat és az elhalasztott beruházások következtében felgyülemlett lakossági megtakarítások együttesen vezettek a lakossági jelzáloghitelezés és a lakásépítések lassú beindulásához. Nem véletlen, hogy lassú a fordulat, hiszen a potenciális lakossági beruházók rendkívül óvatosak. Tóth Tamás szerint az ágazatban működő cégek számának lassú csökkenése nem feltétlen rossz jel: a cégek száma megközelíti a gazdasági realitásokat, s a felelősen gazdálkodó vállalatok aránya növekszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!