Gazdaság

2012.04.13. 11:11

Huszonhét százalékos elvonás vár az önkormányzatokra

A járási rendszer kialakításának árát az önkormányzatokon "verik le" a Napi Gazdaság szerint.

MTI

A kormány a múlt év eleji szándék szerint az önkormányzati rendszerben a méretgazdaságosság növelésével, a feladatok felülvizsgálatával és a hitelfelvétel lehetőségének korlátozásával akar jelentős megtakarításokat elérni. Ezzel idén 15, jövőre akár 100 millárd forint is megspórolható - írja a lap pénteki száma a Policy Agenda elemzőcég kutatására hivatkozva.

Idén a költségvetési törvény 1.041 milliárd forintot szán az önkormányzatoknak, jövőre az összeg 10 százalékkal lesz kevesebb. Összességében 2005 és 2013 között ez egy drasztikus, 27 százalékos forráskivonást jelenthet, amely tartalmazza a jövőre a járásokhoz átkerülő feladatok elvégzésére szánt összeget is.

Bár a kormányzati kommunikáció szerint a jegyzők egyes feladatait a járások, az oktatási és egészségügyi intézményeket az állam veszi át, a feladat-végrehajtás megmarad, ami ugyanúgy forrást igényel a központi költségvetéstől.

Az önkormányzatok teljes bevételének jelenleg a 32,5 százaléka származik a büdzséből, a prognózisok szerint a jövőre tervezett megtakarítások nagy részét a kormány az önkormányzatokra terheli. A stabilitási törvény értelmében ezentúl az önkormányzatok hitelfelvétele "engedélyköteles". Így a kormány pénzügyi oldalról garanciát kaphat, hogy csak a tervezettnek megfelelő hiányuk legyen a településeknek, és ne kelljen konszolidációs lépéseket végrehajtani.

A teljes államháztartásban 2010-ben az 1.121,5 milliárd forintnyi deficit 20 százalékát az önkormányzatok "termelték ki". Ez 2011-ben 13 százalék körül volt. Az önkormányzati hiány idén újra elérheti a 20 százalékot, s bár nem a legnagyobb, változatlanul jelentős része az államháztartás hiányának.

Miután a kohéziós források zárolása is múlhat azon, hogy képes-e az ország tartani a vállalt hiánycélt, kutatók szerint ésszerű, hogy a mindenkori kormány próbál kontrollt gyakorolni a települések felett - írja a Napi Gazdaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!