Gazdaság

2014.10.04. 16:15

Jüllich Ádám a garázsban kezdte

Orbán Viktor miniszterelnök is megtisztelte személyes jelenlétével a székesfehérvári Jüllich Glas Holding szombaton tartott születésnapi ünnepségét.

B. Kiss László

A kor nem érdem, hanem állapot. Egy családi vállalkozás esetében azonban a harminc esztendős jubileum kiérdemelt eredmény. A Jüllich Glas Holding példája bizonyítja, hogy nem csak Amerikában lehet egy garázsból elindulva sikeres vállalkozást fölépíteni, de Magyarországon is – e szavakkal kezdte köszöntőjét Orbán Viktor szombaton, a fehérvári cégcsoport elődje létrehozásának 30. évfordulója alkalmával tartott ünnepségen, melyet összekötöttek a holding új irodaházának avatásával.

A Jüllich Glas nem csak kivédte a válságot, de képes volt a korábbinál nagyobb piacokra szert tenni – folytatta a kormányfő, akiknek szavaiból kitűnt: a kormányzat a vállalkozókkal kötött fegyverbarátság jegyében mintegy száz milliós támogatást nyújtott a holdingnak. Orbán Viktor felidézte, hogy három évvel ezelőtt, a napelemgyár avatásán járt már a cégcsoportnál, s már akkor azt a véleményt képviselte, miszerint mindjobban felértékelődik a nemzeti tőke, amely kellő védelmet tud nyújtani – mint fogalmazott – a globális viharok ellen. A magyar cégek azonban egyelőre még nem képviselnek elég erőt – tette hozzá.  A cél ezért az, hogy az exportképes vállalkozások száma a néhány ezerről tízezer fölé növekedjék.Vannak biztató jelek, ilyen az is, hogy Fehérváron 3,3 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami  ugyanakkor új problémákat is fölvet – jegyezte meg a miniszterelnök, aki a vállalkozások segítségét, együttműködését is kérte ahhoz, hogy a január elsejével elinduló, valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program révén realitássá váljon az ötmillió hazai munkahely megteremtése. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – zárta beszédét Orbán Viktor.

 

 

 

A több száz vendég részvételével zajló ünnepségen Jüllich Ádám, a holding elnöke felidézte a cég történetében  mérföldkövet jelentő eseményeket. A kezdetet a garázsban, a gmk égisze alatt gyárott fémprofilok jelentették, melyek azért voltak ekkorák, mert hosszabb nem fért volna el a  garázsban. A  holding jogelődje az üveggyáraktól barterben  üveget kapott, így állt neki  üveggel kereskedni.  Később maguk is elkezdtek üveget, illetve – Oroszlányban – üvegipari gépeket gyártani. Aztán  a gyártás lett a fő profil, melyet egy helyre, Székesfehérvárra. a Sóstói ipari parkban megépült hatalmas üzembe telepítettek. Újabban  napkollektor, majd napelemgyártásba fogtak, a napelemgyárat  2011-ben avatták föl  –  mondta el Jüllich Ádám, aki köszönetet mondott az örökösödési illeték eltörléséért, aminek köszönhetően  hosszabb távon is biztosítva lett  a több száz főt foglalkoztató családi vállalkozás jövője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!