Gazdaság

2016.05.03. 17:30

Lassabb lesz a fellendülés az építőiparban

Nagy eséllyel bekövetkezik a hazai építőipar föllendülése, ám - legalábbis a cégstatisztika szerint - ez a fellendülés lassabb lehet a vártnál.

FMH-információ

A tavalyi csúcsok után idén az első negyedévben csökkenést mutat a cégstatisztika az építőiparban megszűnő vállalkozások számát illetően. Az első negyedévben 1402 társaság szűnt meg az ágazatban, ez 20 százalékkal elmarad a tavalyi utolsó negyedéves értéktől, és 12 százalékkal a tavalyi első negyedéves értéktől is.

Az ágazatról időről időre pozitív hírek és gazdaságösztönző szabályozások jelennek meg, ám még távolról sem beszélhetünk egészséges, kiegyensúlyozott szektorról, és a csökkenő megszűnési rátából sem lehet egyértelmű pozitív következtetéseket levonni - mondja Pertics Richárd, az egyik céginformációs szolgáltató igazgatója.

A céginformációs szolgáltató igazgatója szerint 2013-2014-ben elsősorban a központi finanszírozású EU-támogatott és egyéb közbeszerzési projektek hajtották fel az ágazat megrendelésállományát, idén pedig a csok-tól várnak hasonló kedvező hatást. Csakhogy, ahogy a nagy eu-s projektek nem állították új, fenntartható növekedési pályára a szektort, ugyanúgy nem látszik még a lakásépítések várt felfutásának kedvező hatása sem az ágazati cégstatisztikában.

A megszűnések számának csökkenése alapvetően jó jel, hiszen stabilabb szektorra utal. Nem szabad azonban elfeledkezni arról a tényről, hogy egy nagy központi kényszertörlési hullámon vagyunk túl, és a fluktuáció csökkenése részben technikai hatás eredménye - szögezi le Pertics Richárd, aki szerint az ágazatban zajló folyamatok közül messze a legkedvezőbb fejlemény, hogy évek óta csökken vagy stagnál a felszámolás alá kerülő vállalkozások száma, de ez sem bizonyítja, hogy beindult volna a fellendülés, inkább csak javítja a fennmaradó vállalkozások működési környezetét. Az igazgató szerint könnyen elképzelhető, hogy a várt fellendülés végül bekövetkezik, de világos jelei vannak, hogy ez lassabban zajlik majd le, mint sokan remélik. Arról van szó, hogy az új alapítású cégek száma meglehetősen lassan emelkedik, és még mindig nem éri el a régebbi csúcsidőszaki értékek felét sem, ami arra utal, hogy vagy a piacra lépési korlátok magasak, vagy a vállalkozók nem érzékelik a fellendülést - mondja az igazgató. Ami az első lehetőséget illeti, könnyen lehet, hogy az utóbbi évek leépítései után kapacitáskorlátok keletkeztek az ágazatban, amiknek a meghaladása lassú és tőkeigényes folyamat.

Ugyancsak nem lehet elvetni azt a lehetőséget, hogy a munkaerőhiány rettenti el a tőketulajdonosokat a cégalapítástól, hiszen tudható, hogy az ágazatból nagyon sokan kerestek maguknak külföldön boldogulást.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérése szerint a fejlődés gátja elsősorban a magas adók és járulékok, másodsorban a szakemberhiány, és csak harmadik helyen említik a kereslet hiányát. Az ÉVOSZ kutatása arra is rámutatott, hogy az építési, beruházás célú közmegrendelések hiánya sok vállalkozást elbizonytalanít.

Az ágazat mindazonáltal erősen heterogén, az egyes szakterületekre specializálódott cégek például rendkívül pozitív jelentéseket adtak le.

Összességében tehát sem a bizalom, sem a kereslet nem állt helyre a szektorban, és vannak még bőven kiaknázatlan lehetőségek az ágazatban. Izgalmas esztendők jönnek az építőipari cégek számára, hiszen a jogi és az adózási környezetben is várhatóak még változások, a központi beruházások aránya pedig csökkenni fog - vélekedik az a céginformációval foglalkozó vállalkozás igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!