Gazdaság

2017.04.27. 14:23

Lehetőséget ad a felzárkózásra

A hatékonyság növelésére nyújt jó lehetőséget az informatika a kkv-knál. Márpedig erre égető szükség lenne.

B. Kiss László

A modern vállalkozások programjához kapcsolódóan tartottak információs napot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a megyeszékhelyen, a szervezet székhelyén, a Gazdaság Házában. A program, amelyhez pályázati forrás is társul, a kis- és középvállalkozásokat kívánja arra ösztönözni, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben éljenek az informatika, a digitalizáció lehetőségeivel.

A résztvevőket Radetzky Jenő, az FMKIK elnöke köszöntette, aki két dolgot hangsúlyozott. Bár már többször tartottak a programhoz kapcsolódó információs napot, minden alkalom szolgált valami újdonsággal. Ugyanakkor a tervezett móri gyárbezárással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmunka kora lejárt, a vállalkozásoknak a nagyobb hozzáadott értéket létrehozó tevékenység jelenti a perspektívát – mondta el az elnök.

Sokan voltak kíváncsiak a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett információs napra
Fotó: Molnár Artúr

A modern vállalkozások programjáról László Csaba, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara IKT tanácsadója adott tájékoztatást. Elöljáróban az autókat hozta föl annak illusztrálására, hogy a digitalizáció – a különböző szoftverek és szenzorok alkalmazása – miként formálja át a hétköznapokat is. Az ipar digitalizációja, amely az Ipar 4.0 nevet viseli, Németországból indult el, és azt célozza, hogy az árbevételt a meglevő erőforrások hatékonyabb fölhasználása révén növeljék. Magyarország a kkv-k esetében az ügyfélkapcsolati, valamint a vállalatirányítási rendszerek terén is az utolsó helyen áll az EU-ban – húzta alá László Csaba. A modern vállalkozások programja, amely ezen az elszomorító helyzeten kíván változtatni, négy pilléren nyugszik. Az egyik a cégek, vállalkozások ingyenes informatikai auditja. A másik a minősített szállítók csapata. A harmadik a mostanihoz hasonló információs napok, melyekből – mint elhangzott – többet már nem rendeznek. A negyedik pedig az a tudástár, amely a programhoz kapcsolódó honlapon érhető el, és az informatikával kapcsolatos alapismereteket tartalmazza.

Az informatikai fejlesztéseket pályázati forrás segíti. A digitálisan felkészült vállalkozások előnyt élveznek a pályázatok elbírásánál és nagyobb összeghez juthatnak hozzá. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy ez esetben olyan kombinált pályázatról van szó, ahol a vissza nem térítendő támogatás és a hitel kizárólag együtt nyerhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!