Gazdaság

2015.05.11. 13:48

Lendület az ingatlanpiacon az elszámolás után

A nyári szezon nem az adás-vételek, inkább a terepszemle ideje az ingatlanpiacon. Ám aki most kezd el házat nézni, ősszel gyakran vevővé válik.

S. Töttő Rita

Az elmúlt hónapok Fejér megyében is az ingatlanpiac fellendülését hozták. A szakértők szerint az árak főként a lakások, azon belül is elsősorban a panelek terén emelkedtek, de a többi szegmenst sem hagyta érintetlenül. A kereslet és kínálat közt húzódó szakadék azonban továbbra is szembetűnő.

– Megnőtt a kereslet, lecsökkent a kínálat, hiszen, akinek sürgős volt az eladás, már régen túl van rajta – szögezi le Pálfi Éva, egy székesfehérvári ingatlanos cég vezetője. A jelenségen, a szakértő szerint még a devizahitelek rendezése sem segít, a lakásárakat várhatóan nem csökkenti a banki elszámolás utáni csökkenő törlesztőrészlet. – Az eladók megkapták az elszámolást, és az általában nem az elvárt mértékben csökkentette a havi törlesztőrészletet. Akinek sürgős az eladás, ennek hatására általában csekély mértékű engedményt tud beépíteni az ingatlan árába.

Sokan ilyenkor még csak nézelődnek, de az érdeklődőkből a távolinak tűnő őszre akár vevők is válhatnak. A legkeresettebbek most is a panellakások a megyeszékhely  ingatlanpiacán

Pálfy Éva tapasztalatai szereint a megyeszékhelyen a lakásárak egyébként megközelítik a válság előtti időszakra jellemző árakat. – Mindenképpen megnövekedett keresletről beszélhetünk mind az eladás, mind pedig a bérbeadás területén. Év elején nagyon nagy volt az albérletekre az igény. Most is van, de mintha picivel több kiadó ingatlan lenne a jelenlegi piacon – mondja a szakértő, aki szerint az eladás területén az „érdeklődési listát” a kétszobás panellakások vezetik, de szép számban vásárolnának új, vagy újszerű, nappali plusz 3-4-5 szobás, 100-140 négyzetméter közötti családi házat Székesfehérvár kiemelt lakóövezeteiben.

Nyáron a lakástulajdonosok általában kisebb érdeklődésre számíthatnak, jellemzően a családi házas fronton nő meg az érdeklődés. S mivel már nem olyan lendületes az árak felfelé menetelése, ezért, ha el akarnak adni, most jókor, jó időben vannak – tanácsolja Pálfi Éva. Léczfalvy Csaba, egy fehérvári és Velence környéki ingatlaniroda vezetője szerint a nyár valóban nem a piac csúcspontja, de érdemes figyelni ilyenkor is az érdeklődőkre:

– Az ingatlanpiac a nyári szezonban nagyon élénk, elsősorban az érdeklődők miatt, akik a kirándulásukkal kötik össze a háznézést, de komoly vásárlási szándékot ekkor még nem igazán mutatnak. A tranzakciók száma nyáron kevesebb, de sok kirándulóból lett később ősszel vevő.

Léczfalvy Csaba szintén tapasztalja: az eladók kivárnak, ám ő a devizahiteles elszámolást követően a piac élénkülését várja: – Véleményem szerint azonban a tulajdonosok többsége továbbra is kényszerhelyzetben van. A döntéseket továbbra is jelentősen befolyásolják a külső szabályzók.

Az eladási számok növekedését azonban mégsem az elszámoltatástól, hanem a bizonytalan befektetési piactól várja az ingatlanos szakember. – Harmincéves tapasztalatom is alátámasztja: válságtól függetlenül megfigyelhető egy hullámzás az ingatlanpiacon a kínálati és keresleti piac között, de ezeket inkább a külső szabályzók, például az állami támogatások befolyásolták eddig is – mondja Léczfalvy, aki alátámasztja: a jelenlegi tapasztalat szerint sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat, akár eladási, akár albérleti fronton, s hozzáteszi: a lakások kiadása többekközt azért is élénkülhetett meg olyan nagyon, mert sok család kényszerült eladni lakását a túlzott hitelterhek miatt. Nagy most a kereslet a lakásokra, valamint a 10 és 25 millió forint közötti lakóházakra. Az ingatlanpiaci szakember tapasztalata pedig az, hogy a lakások árának emelkedését általában 6-12 hónap eltolódással követi a lakóházak áremelkedése is.

Ám bármilyen nagy is a kereslet, eladni, kiadni lakást ma sem egyszerű. Épp ezért forduljanak szakemberhez – javasolja az ingatlanértékesítő. – Így elkerülhetnek sok kellemetlenséget – teszi hozzá, ahogy azt is: minden területnek szakértője van, ezért érdemes tájékozódni és tanácsot kérni a helyi irodáktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!