Gazdaság

2017.08.13. 15:28

Valóban diszkriminálják a nőket az üzleti világban?

Kevés az üzleti életben a női vezető. Az okok összetettek – derül ki Macher Márta vezérigazgató szavaiból.

B. Kiss László

Hazánkban a vállalkozásoknál a felsővezetők körében átlagban mindössze 30 százalék a nők aránya, míg a középvezetőknél 33 százalék – állapította meg a GKI Zrt. által mostanában végzett kutatás. A nők tehát számarányukhoz mérten erősen alulreprezentáltak a gazdaságban a vezetői posztokon. Az üvegpalon effektus fogalmát a szociológiai és szervezeti magatartásssal foglalkozó szakirodalom használja, és azt érti alatta, hogy bár látszólag a nők előtt is adott az üzleti életben a ranglétrán való előrehaladás lehetősége, ám valójában csak korlátozottan érvényesülhetnek, mert létezik velük szemben egyfajta diszkrimináció...

Meghökkentő hipotézis, de vajon igaz-e? Tényleg érvényesül-e diszkrimináció a nőkkel szemben az üzleti életben? Ezt a kérdést tettük fel több Fejér megyei, női felső vezetőnek. Választ azonban csak Macher Mártától, a székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. vezérigazgatójától kaptunk, aki nagyban árnyalta a sommás megállapítást.

– A tényekkel nem lehet vitatkozni, ugyanakkor szerintem helytelen dolog egyetlen okra visszavezetni azt, hogy kevés a magyar gazdaságban a női vezető – véli Macher Márta, aki emlékeztett rá: a lányok kisebb számban mennek műszaki pályára, márpedig az iparban fontos  az ilyen irányú tudás. A jelenség mögött ugyanakkor meghúzódik egy biológia ok is: azok a nők, akik gyereket vállalnak, és ragaszkodnak a hagyományos anyaszerephez, kétségkívül lépéshátrányba kerülnek a férfiakkal szemben a karrierépítés terén, hiszen akár több évre is kiesnek a munkából. Ezt a helyzetet azonban maga  a nő  választja.

Macher Márta: aki gyereket vállal, lépéshátrányba kerül a férfi kollégákkal szemben a karrierépítésben
Fotó: B. Kiss László

Egyébként teljesen normális dolog, hogy egy anya otthon akar marad a kisgyerekével – fejtette ki a vezérigazgató asszony, aki nem híve annak, hogy esetleg kötelező kvótákat kelljen alkalmazni a vezetők kiválasztásánál. Macher Mártának aki több mint huszonöt éve vezeti a családi vállalkozást, három felnőtt gyereke van. Nem tagadja, hogy nem volt könnyű megbirkóznia a többletfeladatokkal, melyek abból adódtak, hogy egyszerre kellett (kisgyerekes) anyának és cégvezetőnek lennie. Volt rá példa, hogy otthagyott egy tárgyalást, mert szüksége volt a gyerekének rá, bár a férje is rengeteget segített– meséli.

Az is igaz – árulta el –, hogy maga is nem egyszer tapasztalta: a férfi üzletfelek fenntartással voltak iránta, de miután egyszer bizonyította a rátermettségét, elfogadták. Ha egy férfi vezető veszti el a türelmét, akkor „karizmatikusnak" mondják. Ha egy nő, akkor hisztisnek – fogalmaz a cégvezető. A nők   nem rosszabb vezetők, mint a férfiak, legfeljebb a kompetenciákban különböznek. Például, nagyobb empátiával viszonyulnak az asszonyokhoz, mert maguk is anyák. Ezeket az eltérő tulajdonságokat is lehet azonban jól kamatoztatni a cég számára – állítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!