Gazdaság

2015.04.15. 17:35

Majd a giliszták elintézik a munkát

Egyelőre szinte láthatatlan vállalkozó a szakácsból lett Mauczka Máté, pedig amit ő csinál, az mindannyiunk számára fontos. És ehhez több millió segítsége is van!

Kocsis Noémi

Azért mondom láthatatlan vállalkozónak, mert bár ez már a harmadik év, hogy őstermelőként biohumusz-gilisztákkal foglalkozik, vállalkozása igencsak függ a 90-es évek gilisztázós őrületének még ma is pejoratívan csengő visszhangjától. Pedig Máté tevékenysége messze áll az akkor sokak anyagi csődjét eredményező pilótajátéktól. A gilisztákat a horgászoknak adja el, a vállalkozás alapja azonban a megtermelt, előállított humusz. A Szárazréten nagyapjával, Végh Györggyel közösen alakították ki a melléképületben a több, mint kétmillió trágyagiliszta lakóhelyét, úgy 700 mázsa földből. A piaci rést meglátni, hogy egyetlen nagykereskedő, vagy kertészeti áruda sem árul humuszt, csak annak kikiáltott, de tápanyagtartalmában lemaradó virágföldet nem volt bonyolult. A multikkal versenyezni és a vásárlói tudatban már rögzült ismeretekkel leszámolni, már nehezebb.

Máté a kemikáliákkal szemben a giliszták által előállított anyagra esküszik
Fotó: Molnár Artúr

- A ma kapható virágföldekben tőzeg van, alig tartalmaznak nitrogént, vagy kalciumot. Ma a műtrágya az elterjedt, pedig annak idején a régiek, a parasztok jól tudták, hogy a trágyagiliszta által megdolgozott földből a növények azonnal fel tudják venni a számukra hasznos tápanyagokat. Hét méterre lefúrja magát, leviszi a nedvességet a gyökerekhez, segítségével remekül átszellőzik a talaj. Eredményes és főleg kíméletes munkáját össze sem lehet hasonlítani nagy nyomású kompresszorokéval, amelyek inkább csak szétrobbantják a talajt és tönkreteszik a növények gyökérzetét - foglalja Végh György, aki szaktanácsaival segíti a vállalkozó unokát. A megtermelt anyagot ők maguk is használják ha most már benne járnánk a nyári zöldségek érési szezonjában, megmutatnák a terasz széléig felkapaszkodó, ökölnyi fejeket hozó paradicsomtöveket. Az optimális keverési arány a 25:75 százalék, előbbi a humusztartalom, a többi az ültetőközeg.

2015. a mezőgazdaságban a Termőföld éve. Bár ne lenne igaza a honi prognózisoknak, amelyek 2050-re a magyar termőföldek felét már terméketlennek jósolják! mondja Máté. A fiatalember megdöbbent, mikor ezt az adatot egy mezőgazdasági konferencián meghallotta. Annak viszont örül, hogy sok fiatal család már tudatosan keresi a vegyszermentes zöldségféléket, amelynek megszületésénél a giliszták is bábáskodtak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!