Gazdaság

2017.06.12. 16:26

Már a diákmunkásokból sincsen elegendő

SZÉKESFEHÉRVÁR - Kevés a diákmunkások száma, pedig lenne bőven hely, ahol el tudnának helyezkedni a fiatalok, ezért a minap diákmunka börzét is szerveztek az Új Nemzedék Közösségi téren. A helyszínen azt is kiderítettük, milyen állásokra jelentkeznek jelenleg.

Laci Patrícia

A gazdasági szereplők régóta küldenek jelzéseket a munkaerőhiány miatt a fehérvári önkormányzat felé, sőt, a diákmunkát biztosító szervezeteknél is kialakult ez a jelenség mostanában, éppen ezért diákmunka börzét szerveztek a fiatalok számára az Új Nemzedék Közösségi téren, tudtuk meg Molnár Tamástól, a helyi önkormányzat ifjúsági és civil tanácsnokától.

– Sok a betöltetlen állás a nyári munkára, a fiatalok nem jelentkeznek a helyekre akkora számban, mint régen. Ráadásul sokkal több munkahely is van, amit be tudnának tölteni – mondta Molnár Tamás.

A börzén a diákokat ellátták tanácsokkal, illetve pályaorientációs teszt kitöltésére is volt lehetőség, ezek segítségével is próbáltak a szervezők rávilágítani arra, mely fiatalhoz milyen munka illik.

– Azt tapasztaltuk, ha egy fiatal elmegy dolgozni iskola befejezte után, nagyjából egy-két hét vagy egy hónap után már a váltáson gondolkodik, mert csalódás éri, illetve nem azt kapja, amit vár. Sokan nem tudják azt sem, hogy mit szeretnének csinálni, milyen dolgokra képesek, sosem voltak még pályaorientációs tanácsadáson, ahol elmondták volna nekik azt, hogy az ő habitusukhoz, képességükhöz milyen állás illik – osztotta meg velünk az ifjúsági és civil tanácsnok.

A betöltetlen állások hátterében több ok húzódik meg Molnár Tamás szerint:

– Van egy öregedő korfánk országosan, illetve egész Európában, egyre kevesebb a fiatal, a másik ok az, hogy sokkal több munkahely lett, nemcsak a multinacionális cégeknél, hanem a kisebb vállalkozásoknál is van lehetőség diákmunkát végezni. A mobilitásnak köszönhetően sok fiatal elmegy külföldre, ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy utazzanak, szerezzenek tapasztalatot, hiszen uniós tagok vagyunk.

Godzsa Tündi, az egyik fehérvári iskolaszövetkezet munkatársától megtudtuk, hogy náluk a diákok zöme nyáron vállal inkább munkát, a holtidőszak viszont a januártól márciusig tartó időszak. Népszerűek a fiatalok körében az árufeltöltő munkák, de pénztárosnak is elmennek többen. Tündi hangsúlyozta, hogy idén januártól megemelték a minimálbért, ami a diákmunkásoknak jár, 733 forint bruttó órabér a minimum, ami megilleti a dolgozó tanulókat. Sőt, a 18 év alattiaknak 12 órás pihenőidő jár, illetve heti 40 óránál többet nem dolgozhatnak. A 18 éven felettieknek 11 óra pihenőidőt kell adni, de náluk a heti munkaóra számánál nincs megkötés.

– A fizetések 1200 forintos bruttó órabérig terjednek. Azt vettük észre, hogy valamennyire figyelik a fiatalok a pénzt, de sokkal fontosabb számukra, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol megbecsülik őket – tette hozzá Tündi.

Jáni Beatrix, egy másik fehérvári diákszövetkezet munkatársa is úgy látja, a mai fiatalok többségét nem a pénz motiválja elsősorban, helyette a munka minőségét veszik figyelembe.

– A hostesskedés a legnépszerűbb, de a bolti kisegítő, illetve az irodai munkákat is keresik – mesélte Beatrix, aki azt tanácsolta a diákoknak, hogy a jelenléti ív aláírását ne vegyék fél vállról, mert az egy írásos bizonyíték, hogy ők bizony elvégezték a munkát, így kevesebb az esélye arra, hogy ne fizessék ki őket.

A börzén diákokkal is beszélgettünk, a 20 éves Kozári Kristóf egyetemista többször is dolgozott már, neki jók az eddig szerzett tapasztalatai a diákmunkával kapcsolatban, irodai munkát végzett elsősorban. A 18 éves Fritz Gábor is dolgozott az iskolája által szakácsként, de ő kevésbé volt megelégedve a munkakörrel.

– Amikor tanultuk, akkor tetszett a szakácsi hivatás, de a valóságban egészen más volt, így rájöttem, hogy a vendéglátás egyáltalán nem az én világom – mesélte a fiú.

Fritz Gábor még egy jó tanácsot is adott a több diáknak:

– Merd kinyitni a szádat, ha valami nem tetszik, s ne engedd, hogy kihasználjanak az idősebb munkatársak vagy a felettesek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!