Gazdaság

2014.11.26. 18:11

Az Y generáció felrúgja a munkaerőpiac szabályait

Az ezredfordulós, azaz az Y generáció itthon is felrúgja a munkaerőpiac szabályait.

Klecska Ernő

Az Y generáció magyar definíció szerint a '80-as években és a '90-es évek első felében születettek tagjai a technológia és az életmód gyors változásai miatt viselkedésükben és elvárásaiban is teljesen más, mint a korábbi korcsoportok. Ők a számítógépekkel együtt nőttek fel, szinte technológia-őrültek , számítógép nélkül nem tudják elképzelni az életüket. Ugyanakkor igen gyakorlatiasak, már iskoláskorukban volt saját mobiltelefonjuk és remekül eligazodtak az interneten is. E generáció néhány éven belül a dolgozó népesség felét teszi majd ki. Egyik fő jellemzőjük, hogy nem terveznek hosszú távra.

Egy kutatás szerint e korcsoport úgy keres állást, mint például mobiltelefont: elsősorban a márka számít nekik. A fiatalok önéletrajzi skalpokat gyűjtenek, olyan cégeknél szeretnének dolgozni, amelyek később jól festenek önéletrajzukban ahogy ők mondják: CV-jükben.

- Érthető hát, ha a legvonzóbb hazai munkáltatói márkák Audi, Bosch, Mercedes, a Microsoft, illetve Fejérben az IBM a multinacionális cégek közül kerülnek ki - hívja fel a figyelmet Domokos Tamás szociológus.

A korábbi generációk, a baby boom tagjai jellemzően egy-két munkahelyen dolgozták, dolgozzák végig a karrierjüket, az utánuk következő, úgynevezett X generáció tagjait ennél több, három-négy munkahely jellemzi. Az Y generációnál ebben a tekintetben is nagyságrendi ugrás várható: ahhoz tehát, hogy egy munkavállaló ne pont addigra akarjon továbbállni, mire három hónap után beletanult a cég életébe.

Ugyanilyen fontos az is, hogy e generáció és a régebbi munkatársak közti kommunikáció megfelelő formában történjen, hiszen a különböző kódkészlet komoly munkahelyi feszültségek forrása lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!