Gazdaság

2015.11.04. 16:17

Most a mikrovállalkozások azok, amelyek a legjobb eredményre számítanak

A hazai kkv-k szolidabb eredményekre számítanak a következő egy év során, átlagosan 3,9 százalékos árbevétel és 2,4 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek.

FMH-információ

Ezzel nyoma veszett a félévkor tapasztalt optimista hangulatnak, kivétel ez alól az ipari szektor, ahol jó eredményeket várnak a cégek – derül ki az egyik kereskedelmi bank kkv bizalmi index kutatásának legutóbb közölt adataiból.

A vállalkozások pénzügyeivel kapcsolatos várakozások meglehetősen visszafogott képet mutatnak ezen kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint. Az előző negyedévhez képest igen negatívan nyilatkoztak a megkérdezett cégek árbevételük jövőbeli alakulásáról, ugyanis 5,7 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött a várt bevétel nagysága. „A visszaesés ugyan jelentős, de egyelőre nem tudni, hogy mindössze arról van szó, hogy az előző negyedév kiugróan optimista hangulata eltűnt, és a várakozások visszakorrigáltak, vagy folytatódik a 2014 eleje óta tartó csökkenő trend. A kkv-k túlnyomó többsége (70 százalék) továbbra is 0-6 százalék közötti árbevételnövekedést valószínűsít, a jelenleginél kisebb bevételt pedig mindössze a cégek 6 százaléka feltételez a következő egy évben. A nagyobb, 6 százalék feletti bővüléssel számoló cégek aránya viszont egyértelműen visszaesett, 31-ről l 24 százalékra" – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a bank kkv marketing főosztály vezetője.

Pékségben. A kkv szektor tagjai általában igen eltérő bevétel növekedéssel kalkulálnak, most azonban egységes a kép a szektorban. Fotó: Thinkstock

A mikro-, kis- és középvállalkozások általában igen eltérő mértékű bevétel növekedést várnak, most azonban egységes képet mutat a szektor. Jelenleg a mikrovállalkozások számítanak a legjobb eredményre a következő egy év során, ők átlag feletti (4,2százalékos ), míg a kis- és középvállalkozások átlag alatti (3,6 százalékos és 3,7 százalékos) bővüléssel számolnak. A különböző ágazatok közül az ipari cégek pénzügyi várakozásai a legkedvezőbbek, hiszen 5,2 százalékos növekedést valószínűsítenek.

A profitkilátásokat tekintve is visszafogottabbak lettek a cégek, közel felére, 2,4 százalékra zsugorodott a várt nyereség mértéke. Öröm az ürömben, hogy a cégek mindössze 5 százaléka számol profitcsökkenéssel, ami az elmúlt tíz év legalacsonyabb aránya. A különböző árbevételű cégeknél gyakorlatilag hasonló mértékű nyereségnövekedést feltételeznek, míg az ágazatok közül ez esetben is az ipari cégek várnak átlag feletti, 3,1 százalékos eredménynövekedést. „Az ipari cégek bizakodó hangulata nem meglepő, hiszen a KSH legutóbbi adata szerint idén augusztusban mintegy 6,2 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene, míg a termelés az első nyolc hónapban 6,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát" – tette hozzá a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!