Gazdaság

2014.01.22. 14:36

Most akkor lesz újra félszocpol használt lakásra?

Az elmúlt hetekben több internetes portálon is megjelent, hogy 2014. március 1-től újra bevezetésre kerül a használt lakás vásárlásra is elérhető Fiatalok Otthonteremtési Támogatása ( FOT, félszocpol) amit már közel 1 éve várnak a használt lakás vásárlást tervezők.

2013 áprilisában a Nemzetgazdasági Minisztérium egy előterjesztésben már felvetette a vissza nem térítendő támogatás újbóli bevezetésének lehetőségét, de változás és előrelépés azóta nem történt.  „A hosszú csend után többen is felkapták a fejüket a 2013. december 30-án megjelent Magyar Közlöny soraira, és néhány félreértelmezett mondat miatt több internetes portálon is megjelent a hír, hogy 2014. március 1-től újra bevezetésre kerül a támogatás”, mondta el Fitos Szilárd, a hitelnet.hu hitelpiaci portál elemzője.

A 12/2001. (I.31) Kormány rendelet a lakáscélú állami támogatásokról jóllehet február 28-n több ponton is módosulni fog, érdemi változás azonban nem történik.  A Lakásépítési támogatás (szocpol) jelenleg is új lakás vásárlásra  és építkezésre kérhető, a rendelet 2009. július 1-e után már nem teszi lehetővé többek között használt lakás vásárlásra a támogatás igénylését.

„Mivel több helyen is megjelentek az újbóli bevezetéséről szóló információk, ezért ennek híre gyorsan elterjedt és szinte megrohamozták irodáinkat a támogatásra várók” - mondta el Fitos Szilárd.  „Jelenleg ezt sajnos megerősíteni nem tudtuk, de nem zárható ki, hogy a választási hajrá nem hozna valamilyen változást ezen a téren.„

Használt lakás vásárlásra jelenleg  5 évig kamattámogatott hitel igényelhető, az elavult szabályozás miatt annak kamata és havi törlesztő részlete a legtöbb esetben már magasabb a piaci kamatozású, tehát támogatás nélküli lakáshitelekhez képest. A fokozatosan csökkenő jegybanki alapkamatnak köszönhetően a kamattámogatott hitelek már elérték a megengedhető minimális kamatszintet, ami 6 %, de közeljövőben a piaci kamattámogatott hitelek kamata már 5 % alatt várható. Ez már alacsonyabb mint a válság előtt elérhető svájci frank alapú lakáshiteleké, természetesen ebben az esetben árfolyamkockázattal már nem kell számolni.  Az elérhető legkedvezőbb lakáshitel törlesztő részleteket ide kattintva tekintheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!