Gazdaság

2014.09.24. 18:15

Munkás kerestetik! Augusztus végén 4 273 betöltetlen álláshely volt

A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya augusztusban 7,1 százalék volt. Ez az előző havival megegyezik, az egy évvel korábbinál 2,2 ponttal kisebb.

Klecska Ernő

Augusztusban a nyilvántartott álláskeresők száma a régióban 31 250, az előző havinál 935 fővel (2,9 százalékkal) kevesebb, az egy évvel korábbinál több, mint 12 ezer fővel (28,8 százalékkal) alacsonyabb létszámot jelent. A megyék közül júliushoz viszonyítva mindenütt csökkent az álláskeresők száma Fejérben ez a mérték 0,7 százalékos volt tájékoztatott a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.

Ez idő alatt 2 630 ember kérte nyilvántartásba vételét, az előző havinál 618 fővel többen, az egy évvel korábbinál 525 fővel nagyobb számban kerültek a nyilvántartásba. Több mint felük, 53 százalék, nő. Arányuk a múlt hónaphoz képest 2,3 ponttal nőtt. A belépők 81 százaléka fizikai, a többi szellemi foglalkozású. Legnagyobb hányaduk (32,6 százalék) szakmunkás, a betanított munkások aránya 32,3 százalék, az előző havihoz képest mindkettő 3,5 ponttal magasabb. A segédmunkásoké 16,1, a szellemi állományba tartozók aránya 19 százalékot tesz ki ez utóbbi 4 ponttal csökkent egy hónap alatt.

Augusztusban a megye területéről létszám-leépítési bejelentés nem érkezett. A hónap zárónapján a megye foglalkoztatási körzeteiben összesen 4 273 betöltetlen, üres álláshelyre várták még a munkaadók a megfelelő jelentkezőket.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!