Gazdaság

2016.08.15. 13:20

Nálunk bőséges a vízkészlet - Több haszonnövény esetében is elengedhetetlen az öntözés

Székesfehérvár - Öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a mezőgazdasági termelők a hónap elejétől: a Vidékfejlesztési Program keretében erre a célra 49,5 milliárd forint áll rendelkezésükre.

Dávid Erzsébet

Az öntözés fejlesztésére elsősorban a mezőgazdasági termelés biztonsága, a klímaváltozás következményeinek mérséklése végett van szükség. A pályázat révén olyan beruházások kaphatnak támogatást, amelyek segítik az öntözött területek növelését, a víztakarékosságot, a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését, továbbá a meliorációt és az energiahatékonyságot. Bár a korszerű öntözési rendszerek kialakítása nem olcsó, a megvalósításukban sokat segíthet, hogy az egyéni beruházásokra maximum 500 millió forint, a kollektív fejlesztésekre pedig legfeljebb egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a sikeres pályázók.

Mivel a korábbi nagy öntözőrendszerek többsége megszűnt, tönkrementek, amortizálódtak a technikai eszközök, s az egyes növényi kultúrák jövedelmező, kockázatmentes termesztéséhez pedig mind inkább nélkülözhetetlen az öntözés, a szakemberek arra számítanak, hogy sok termelő él majd a pályázati lehetőséggel. De ha így történik, lesz-e elegendő víz a várhatóan megszaporodó öntözőrendszerek ellátásához?

Bár megnőtt az öntözési kedv, kevés még az esőztető berendezés. A sinatelepi gazdaság kihasználja az öntözési lehetőséget Fotó: Borbély Béla

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója határozottan állítja, a fejlesztésnek nem lesz akadálya a vízhiány, a felszíni és a felszín alatti vízkészletekből minden igényt ki tudnak majd elégíteni.

- Az igazgatóság működési területe, s azon belül Fejér megye szerencsés helyzetben van, bőséges a vízkészlete, nem okoz majd gondot az öntözőkapacitás növekedése - mondja Csonki István.

A vízügyi szakemberek egyébként már a pályázat megjelenése előtt érzékelték az öntözési kedv növekedését, a korábbinál ugyanis többen kértek vízjogi engedélyt.

Csonki István: a Fejér megyei mezőgazdasági termelők szerencsés helyzetben vannak

Az igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint jelenleg 8 ezer hektár öntözésére elegendő vízmennyiséget kötöttek le az vízhasználatra jogosultak. A felszín alatti vizekből - a talaj-és a rétegvízből - való öntözésre, összesen évi egymillió köbméternyi víz felhasználására, 61 mezőgazdasági termelőnek van engedélye. A felszíni vizekből - vízfolyásokból, tározókból - pedig 134 vízjogi engedéllyel rendelkező összesen 8,5 millió köbméternyi vizet használhat el. Az idén azonban - a csapadékos időjárás következményeként - az igényelt vízmennyiségnek csak 15-20 százalékát hasznosították.

Ami érthető, hiszen az év eddigi szakaszában 500 milliméter csapadék hullott, annyi, amennyi máskor egész évben. Már február, márciusban telítődtek a talajok, majd májusban és júliusban is bőven volt eső, ezért nem volt szükség az öntözőberendezések teljes kihasználására.

De mivel nem valószínű, hogy a következő években is így lesz, az agrárium versenyképességének növelése, s egyes növényi kultúrák, egyebek között a csemegekukorica, a hibrid vetőmag, a burgonya, s néhány zöldségféle kockázatmentes termesztése végett elengedhetetlen az öntözés fejlesztése, az öntözött területek növelése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!