Gazdaság

2015.02.15. 15:20

Népszerűek a kisállatra kötött biztosítások

Megfordulni látszik a lakásbiztosítási piacon tapasztalható visszaesés évek óta tartó trendje. A szerződések darabszáma tavaly 13 ezerrel nőtt az előző évihez képest.

B. Kiss László

Ez derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adataiból. Ezzel szemben 2010. és 2013. között mintegy 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítási szerződések száma. 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele megközelítette a 91 milliárd forintot, ami lényegében azonos a 2014 végi 91,3 milliárdos bevétellel. 2013-ban több mint 707 ezer kárt fizettek ki a biztosítók, 2014-ben 704 ezret. A nyári viharok tavaly is nagymértékben növelték a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk számát, ezek tették ki a kárbejelentések 15-20 százalékát. A viharkárok mellett a csőtöréssel, illetve üvegkárokkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés a biztosító társaságokhoz.

Népszerűek voltak tavaly a kisállat biztosítások, a jogvédelmi kiegészítő biztosítás, a háztartási asszisztencia, illetve az IT-asszisztencia. Ez utóbbiak egyre népszerűbbek: a számítógépek meghibásodása esetén szakember segít a hiba elhárításában.

A lakásbiztosítások díjszintje az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ben sem növekedett. A 2013-ban kötött szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 ezer 300 forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!