Gazdaság

2017.05.26. 15:29

Százmillió forintos befektetés a közös jövőbe

Százmillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Karsai Alba Kft. A pénz hazai költségvetési forrásból származik.

B. Kiss László

A támogatás elnyerését igazoló okmányt pénteken Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium tárcavezetője nyújtotta át Fehérváron. A Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében olyan magyar tulajdonú nagyvállalatok kaphatnak támogatást, amelyek nem részesülhetnek az uniós forrásokból. A program 2015-ben indult, azóta több tucat céget juttattak összesen 70 milliárd forinthoz – mondta el a miniszter, aki hangsúlyozta, hogy a támogatások odaítélésekor már nem a munkahelyteremtés az elsődleges szempont, hanem a kapacitásbővítés, az innovatív megoldások alkalmazásának segítése.

Karsai Béla és Kis Éva vette át Varga Mihálytól a támogatásról szóló iratot
Fotó: Koppán Viktor

Kis Éva, a Karsai Alba Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég megközelítőleg 300 millió forintért vásárol – többek közt – korszerű szerszámgépeket és robottal felszerelt fröccsgépet. A fejlesztés révén, amihez 100 millió forint támogatást kaptak, 10 új munkahely is létesül. A cég gyógyszer- és élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyárt, és autóipari beszállítást is végez.

 

Karsai Béla, az említett céget is magában foglaló holding elnöke úgy fogalmazott: a támogatás valójában nem más mint befektetés a közös jövőbe. Az ünnepélyes alkalom végén – Karsai Béla kérésére – Spányi Antal megyéspüspök megáldotta az üzemet és az ott dolgozókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!