Gazdaság

2017.03.27. 15:55

Alakulóban a termés - A tavalyi évjárat a vártnál jobbnak bizonyul

Adony - A szőlőhegyen és környékén már megkezdődtek a szőlővel kapcsolatos munkálatok. A tavalyi borok pedig egyre jobbnak tűnnek.

Bokros Judit

Adonyban és környékén jellemzően fehérborokat termelnek, ám mára a rosé is kezd jelentőssé válni a viszonylag kevés vörösbor mellett.

A Duna menti Szent Orbán Borrend - Adony nagymesterétől, Králl Istvántól arról érdeklődtünk a komoly tél utáni nagy kitavaszodásban, hogy milyennek ígérkezik az idei szőlőtermés?

Králl István értékelt Fotó: archív

- A metszést és a földmunkákat már sokan elkezdték, és többen be is fejezték. A fagy ugyan még bőven tehet kárt a termésben, és azt sem lehet tudni pontosan, hogyan vészelte át a szőlő a kemény téli mínuszokat, de az látszik, hogy a vesszők beértek.

A tavalyi borok kapcsán a nagymester megjegyezte: azok a vártnál jobban sikerültek. November, december környékén még nem voltak túl jók a kilátások, ma azonban már egészen jó nedűket lehet kóstolni.

A borrend következő nagyobb ünnepét május 6-ára szervezik, ekkor lesz a kistérségi borverseny, majd május végén kerül sor a Szent Orbán Ünnepre. Érdemes lesz a szőlőhegyre látogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!