Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk MOHÁCSI FERENC életének 81. évében elhunyt. 2021. december 28-án (kedden) 13 órakor búcsúzunk tőle a székesfehérvári Béla úti temető ravatalozójában. A gyászoló család

december 18.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, anyósunk és nagymamánk ÖZV. HEIM KÁROLYNÉ pákozdi lakos hosszan tartó betegség után elhunyt. Szerettünktől 2021. december 21-én 12 órakor veszünk végső búcsút a pákozdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család

december 18.

Szomorúan tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédikénk KÁPLÁR GYULÁNÉ szül. Lajkó Terézia Ibolya életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni végső útjára 2021. december 29-én 11 órakor kísérjük a Béla úti temetőben. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak!

december 18.

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN nyugalmazott rendőr százados 81 éves korában elment közülünk. Temetése 2021. december 22-én 15 órakor a móri Kálvária temetőben lesz. Gyászoló családja

december 18.

"Ó ne sirass, halálom örök élet, te azt hiszed, szemeim lezártam, pedig kitárult az örök fénynek." (Petrarca) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szappanos Mihályné DR. TOLNER MARGIT háziorvos, életének 77. évében, hosszan tartó betegségben, 2021. december 10-én elhunyt. Hamvait 2022. január 7-én 13 órakor helyezzük végső nyugalomra a Béla úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család

december 18.

KALASSAI ERZSÉBET "4 éve, hogy örökre álom zárta le a szemed, azóta is könnyek között emlegetem a te drága neved. Elmentél tőlem egy végtelen útra, melyből csak visszanézni lehet, de visszajönni soha." Fájdalommal búcsúzik szerető élettársad: Anti

december 17.

Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy PAÁL BÉLÁNÉ (szül. Szánthó Margit) volt enyingi lakos életének 76. esztendejében elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. 12. 18. napján 11 órakor veszünk örök búcsút az enyingi római katolikus temető ravatalozójában. A megfáradt test megpihent, de a lélek tovább él. Gyászoló család

december 17.

"Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon. Köszönni, búcsúzni nem volt alkalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSUTI ZSUZSANNA életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2021. december 30-án, csütörtökön 8.30-kor lesz a szabadbattyáni református temetőben. A gyászoló család

december 17.

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LACZKÓ ISTVÁNNÉ Cserti Mária Székesfehérvár, Koch L. utcai lakos életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 20-án 11 órakor lesz a Béla úti temető ravatalozójában. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család

december 17.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FRICZ SÁNDOR nyugalmazott ezredes, a Magyar Honvédség halottja temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

december 17.