2023.12.25. 06:30
A helyi vagány: ellopta anyukája autóját, majd airsoft fegyverrel fenyegetőzött a fiatal (videó)
A vádlott veszélyes manőverével utasok és a sértett járművében utazók életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: ambrozinio
Az ügyészség közleménye szerint a 18 éves elkövető 2023 tavaszán közlekedett édesanyja autójával az autópálya belső sávban, sűrű forgalomban mellett. Mikor utolérte a sértettet, többszöri fénykürt jelzéssel jelzett neki, majd kitért a külső forgalmi sávba és a sértett mellé ért.
Ezt követően a kesztyűtartóból elővett egy airsoft fegyvert és azt lóbálva fenyegette vele a sértettet.
Mindeközben a terhelt a külső sávban utolérte az előtte közlekedőt, de lassítás helyett az előzés szabályainak megszegésével áttért a sértett előtt a belső sávba, aki csak intenzív fékezéssel tudta elkerülni, hogy az elé bevágó terhelt járművének ütközzön – írja a Mandiner.
A fiatalt közúti veszélyeztetés bűntettével vádolták meg, mely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a járásbíróság határozott ideig tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
A veszélyes manőverről videó is készült:
Krimi
- Kiderült, mi állhat az iskolákba küldött iszlamista bombafenyegetések mögött
- Kettős tragédia: holtan találta szüleit egy kislány Szabolcsban (videó)
- Ezt hogy csinálta? Több mint 27 milliós kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban
- Így bukhatsz le, ha átmész a piroson: semmit nem jelent, hogy nincs ott rendőr (videó)
- Meghalt egy 4 éves kislány a cirkuszban