Folkszöglet

2023.07.22. 08:00

Sikerrel mutatkozott be a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban a Hagyományok Háza

Idén július 11–16. között rendezték meg a felvidéki magyar ifjúság nyári fesztiválját, amelynek immár hét éve sikeres programeleme a Hagyományok Háza által szervezett FolkSzöglet.

MW

Néptánc bemutató a gömbaszögi nyári táborban

Forrás: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A Hagyományok Háza Hálózat felvidéki szervezete hetedik éve vesz részt a Gombaszögi Nyári Tábor programjain a FolkSzöglettel, amely a kezdetben egy sátorban foglalt helyet, majd 2019-ben építették meg az azóta legendássá vált, 220 négyzetméteres FolkPajtát, amelyet a Torna-patak menti Szádalmásról mentettek meg az utókor számára. 

Talán nem tűnik dicsekvésnek, de minden évben – ezt nem mi állítjuk – egyre sikeresebbek vagyunk

– állítja Farkas József, a Hagyományok Háza hálózatának szlovákiai vezetője, majd hozzáteszi, hogy:

A pandémia elmúltával idén is megvalósítottuk azt a színes zenei palettát, amely egyedi a Felvidéken. Ennek nyomán a 11-ei nulladik naptól kezdve folyamatosan teltházzal pörögtünk. Nem a mennyiségre, hanem a minőségre utazókat nyertük meg, hiszen a programjaink színvonala mindig elvitathatatlan. Örvendetes volt számunkra, hogy a visszatérők mellett nagyon sok volt az új arc. Itteni civilek tértek be, mozgásukon látszott, hogy sokan közülük most érzik meg igazán a táncház ízét, a közösség szellemét.

Egyre több családos látogatót üdvözölhetnek körükben: mind a délutáni gyerekfoglalkozások, mind Korpás Éva koncertje népszerűek voltak. Munkájuk elismeréseként a tábor szervezői – a negyven helyszínt számba véve – a legjobb programhelyszínnek tartották és kiáltották ki a FolkSzögletet.

Amikor egyenleget vonunk, nehéz szelektálni a közönségvonzó programkínálatból. Mégis kiemelném a délutáni gyerektáncházakat, a tánctanításokat, az éjszakai táncházakat, amelyek méltó lezárásai voltak az adott napnak. A koncertek után zendített rá a banda, s amíg bírták szusszal, addig húzták a talpalávalót. Lelkesedésük átragadt a rég nem látott számú közönségre

– emelte ki Farkas József.

Ezeken a napzárásokan átlagosan ezer fő felett vettek részt. 

Különösen emlékezetes maradt a Góbé zenekar szombat éjjeli koncertje, amikor az emberek a Pajtán kívül, a patakparton, a lépcsőkön is szorongtak. Herczku Ági Magyarvista című albumának bemutatója, amelyen erdélyi zenészek is felléptek, igazi csemegének bizonyult

– elevenítette fel a hálózat vezetője.

Pillanatkép a gombaszögi FolkSzögletről
Forrás: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A kísérőprogramok is sok érdeklődőt vonzottak. A Táncház 50 című fotókiállítás, amely az emblematikus táncházmozgalomnak állít vizuális emléket, itt is igen népszerű volt, a kiváló fotókat az idősebbek nosztalgiával, a fiatalok kíváncsian szemlélték. 

A mesekocsmában gyerekek élőszavas meséket hallgattak, a felnőttek pedig később kissé pajzán történetekben idézhették fel a huncut elődök világát

– összegezte gondolatait Farkas József, a hálózat vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!