Éld át az élményt Te is!

2024.03.21. 16:51

Tündérszépek: Szemrevaló szépség járt nálunk, Vivien nagyon jól érezte magát a fotózáson!

Már kislányként is arról álmodozott, hogy felnőve modellként áll a kamera elé. A tehetsége és szépsége láthatóan meg is van a szakmához, csak úgy tündökölt a Tündérszépek fotózásán a pusztaszabolcsi hölgy.

Kecskés Zoltán

Tóth Vivien Ildikó magasra tette a mércét az első fotózáson; csak úgy tündökölt a kamera előtt.

Fotó: Bagotai Zsanett

Tóth Vivien Ildikó a zumba szerelmese, így amikor teheti lakóhelyén hódol szenvedélyének, de barátaival is bármikor vevő egy-egy aktív kikapcsolósra. A karcsú, mosolygós barna szépség nagy álma, hogy megismertesse magát szakmával, ezért is tartotta fontosnak, hogy jelentkezzen a Tündérszépek versenyére. Mint megtudtuk, hat évvel ezelőtt, alig 16 évesen már szerencsét próbált a megmérettetésen, ahová még nagymamája nevezte, aki ezúttal is elkísérte a pénzügyi területen dolgozó unokáját.

Öröm volt látni, ahogy két generáció mennyire megérti egymást, átélni, ahogy a nagymama izgalommal telve figyelte a fotózás minden rezdülését, a sminkeléstől kezdve, hajgöndörítésen át, a képek elkészüléséig.

Nevezz még most a Tündérszépek versenyére, mielőtt betelnek a helyek!

Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Fejér vármegye szépségei Veszprém, valamint Zala hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

Aztán eljött a pillanat, felkapcsolódtak a fények, megérkezett Nagy Norbert fotósunk, aki különböző ruhaszettekben - utcai, elegáns, bikini - kapta lencsevégre Tündérszépünket. Mindeközben stábunk másik fele sem tétlenkedett, Bagotai Zsanett operatőrünk filmre vette, ahogy Tóth Vivien Ildikó a kezdeti izgalmakat követően elengedte magát és profikat megszégyenítő módon pózolt, mosolygott, láthatóan megélte a pillanatokat. A végeredmény pedig önmagáért beszél, amit hamarosan ti is láthattok majd a feol.hu-n.

Kövessetek minket a továbbiakban is, hiszen újabb szépségek érkeznek a jövő héten a stúdiónkba.

Sminkesünk és fodrászunk mindent megtett azért, hogy Tóth Vivien Ildikó a lehető legjobb formában álljon fotósunk elé.
Fotó: Bagotai Zsanett

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!