Bármely tájegység megirigyelné Pátka csodálatos vidékét

Csala után, Pátka előtt van egy út Bodor Ádám regényvilágában, ahol összeölelkezik a történelem, a természet és az ember alkotta mesterséges táj. Ahol 1700 évvel innen emelt római kőgát magasodik, a Pátkai-víztározó őrködik, s csobog a Császár-víz. Közben sirálycsapatok mókáznak a víz jegén, a középfeszültségű oszlopok egyikén egy vándorsólyom vert tanyát. Jól belakott reggelire, most begyét dülleszti az elfogyasztott zsákmány. Pihen és vár. Itt beszélgettünk a Völgy-híd Természetvédelmi Alapítvány munkájáról Kovács Gergely természetvédővel.

- Az alapítvány azért jött létre, mert felismertük: ha egy magánember odamegy bárkihez, s természetvédelmi kérése, javaslata van, az szokatlan, kérdéseket vet fel, s ez elvonja a figyelmet magáról a természetvédelmi témáról – mondja Gergely. Ha alapítványként szólalnak fel, könnyebb a helyzetük.

A környezetvédő szervezetek puszta léte már legalább nem furcsa idehaza.

- Nincs irodánk, nincs céges kocsink, öten vagyunk. Van családi életünk, munkánk. A szabadidőnkben természetvédelemmel foglalkozunk – egyszerűsíti le a dolgokat Gergely.

Székesfehérvár 2015-ben védetté nyilvánított több mint 200 hektár területet. A három természetvédelmi terület – a Jancsár-völgy, az Aszal-völgy és a Máriamajori-erdő – őrzési, kezelési feladatait a Völgy-híd látja el – a Városgondnoksággal való megállapodás értelmében.

- Kint vagyunk, figyeljük, számoljuk a védett növény- és állatfajokat – meséli Gergely. – Ha elkezdeném sorolni az Aszal-völgy védett fajait, sokáig tartana, úgyhogy csak példákat mondok: a magyar tarsza és a dolomit kéneslepke nagyon ritka ízeltlábúak. 2017-ben bukkant fel itt a füleskuvik, ez egy terjeszkedőben lévő, de ritka bagolyfaj. Növények: leánykökörcsin, sárgalen, tavaszi hérics, apró nőszirom, törpezanót, homoki vértő, pusztai árvalányhaj... A Máriamajori-erdőben olyan lösztölgyes van, ami párját ritkítja. A Jancsár-völgy vadregényes tája is megőrzendő kincs – sorolja.

- A lösztölgyes egy olyan erdőtársulás, ami nagyon megritkult Magyarországon, mert a bronzkorban, amikor megjelent ezen a tájon az ember, állatokkal jött. Mi kellett neki? Legelő. Mit talált itt? Tölgyerdőket. Mit csinált velük? Kivágta. A tölgyerdők helyén így lettek löszgyepek – mondja tanító szándékkal a természetvédő. – A klíma itt eredendően a tölgyerdőknek való. Az erdőirtás nyomán nagyon érdekes, fajgazdag löszgyepek jelentek meg. Eltelt néhány ezer év, az emberek azt mondták, egyre többen vagyunk, a húshoz kéne kenyér is. Ezért elkezdték felszántani ezeket a kiváló termőképességű fekete talajokat. A meredek löszvölgyeket azonban nem lehet felszántani. Nem is lesznek erre alkalmas gépek soha – vélekedik.

A nyolcvanas, kilencvenes években vették észre a Mezőföldön szabálytalan alakban megmaradt löszvölgyeket, amelyek őrzik a felsorolt védett fajokat. Lösztölgyesek a Máriamajori-erdőben, löszgyepek az Aszal-völgyben találhatók.

- Óriási megtiszteltetés, hogy ebben a munkában részt vehetünk – emeli ki Gergely, akinek szavaiból az derül ki, hogy Magyarország bármely tájegységében örvendeznének, ha olyan különleges területekben dúskálnának, mint amilyenekben mi itt, Székesfehérvár környékén.

Nemcsak az itt lévő fajokkal foglalkoznak az alapítvány tagjai. Van egy gyöngybagolyprogramjuk is.

- Tizenkét templomban van kint olyan fészkelőládánk, amely visszavárja az ebből a tájegységből gyakorlatilag kipusztult, de kóborló hajlamú, ezért remélhetőleg visszatérő gyöngybaglyokat, amely faj rendkívül vonzódik a nagy méretű épületekhez – meséli Gergely.

Nos, szerintünk ide érdemes volna visszatérniük.