Fotózni szabad!

2022.12.19. 09:36

Jégtükör fedi a fehérvári Csónakázó-tavat

Gyönyörködésre igen, korcsolyázásra ne csábítson minket az egybefüggő jégfelület!

Horváth-Buthy Lilla

Forrás: Horváth-Buthy Lilla

Hétfőre virradóra "megcsípte" a jég és a dér Székesfehérvárt is, sőt a kacsák alól is eltűnt a hullámzó Csónakázó-tó. Nem, nem veszett el, csak egységes jégfelületté alakult át.  A figyelmeztető táblák természetesen mindenhol kint vannak, most a Fürödni tilos helyett a Jégre lépni tilos és életveszélyes lépett életbe.  Ahogy megírtuk, Fehérvár hiába rendelkezik több tóval is, egyik sem alkalmas arra, hogy a jegére merészkedjünk.  

Forrás: Horváth-Buthy Lilla

A Csónakázó-tó esetében elmondható, hogy vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél. Ahogy a korábbi években is hangsúlyozta a városi hírportál is, a nádasok is fokozott veszélyt jelentenek, mert itt is egyenlőtlenül fagy be a tó vize. A fent hivatkozott cikkünkben Bozai István városgondnok a többi között elmondja, próbálkozók sajnos mindig vannak, de ebből nagyon komoly tragédia is lehet. A tó mélysége (de ez a Palotavárosi tavakra és a Bregyó horgásztavára is vonatkozik) helyenként bőven meghaladhatja a két métert, amíg a szélén lehet, hogy csak 40-50 centiméter. A jég alá kerülve azonban ilyen alacsony vízmélység is tragédiához vezethet. A városgondnokság emberei is azt kérik, ha korcsolyázókat, csúszkálókat látunk a jégen, figyelmeztessük az illetőket, hogy tilosban járnak, de akár a rendőrséget is kérhetjük, az életük védelme érdekében, intézkedjenek. 

Forrás: Horváth-Buthy Lilla

A következő napokban is folytatódik a száraz, hideg időjárás, még országszerte fagyos lesz a reggel kedden is, de a fentiek a jég "hízása" esetén is érvényesek. 

Forrás: Horváth-Buthy Lilla


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában