Bebarangolták a világot

2023.04.23. 18:16

Nemzetközi ételeket kóstolhattak a tanulmányi versenyen

Idén is bebarangolták a világot a diákok a Pannon Oktatási Központ Gimnázium által szervezett, digitális kompetenciákra épülő, több éves múlttal rendelkező versenyén. Az április 21-én zajló országos megmérettetés döntőjén 105-ből mindössze 10 csapat szállhatott harcba, közülük pedig csak 3 csapat nyerhette el a kemény munkát elismerő díjakat.

Szente Patrícia / duol.hu

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Barangoljuk be a világot virtuálisan elnevezésű, földrajzi és informatikai ismereteket is igénylő erőpróba döntőjének világába Pachmann Péter televíziós műsorvezető kalauzolta el a versenyzőket. Nyitásként Borgulya Zoltán köszöntötte a döntősöket, aki elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy a 2016-ban indult, akkor még városi és környéki iskolákat szerepeltető versenysorozat mára országos méreteket öltött.

Az eseményen kiemelték Jakab Beáta és Cser Ádám munkáját, akik jelentős mértékben közreműködtek abban, hogy ez a színvonalas verseny megvalósulhasson. A döntőn részt vett Borgulya Zoltánné Zsuzsa, az intézmény fenntartója, valamint Rabi Andrea, Szücs Ákos és Mazár Vilmos szaktanárok is jelen voltak és segédkeztek a megmérettetés bírálásában.

A döntőre az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők, egyebek mellett dunaújvárosi, debreceni, székesfehérvári, veresegyházi és balatonszárszói iskolákat is képviseltek csapatok. A verseny kiélezett volt, a gasztronómiai utazás mellett a csapatoknak Földünkkel kapcsolatos ismereteiket kellett bevetniük, de az előre elkészített versenyfilmeket és rajzprojekteket is értékelték - olvasható a duol.hu oldalán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában