Nem vagyunk egyedül!

2024.01.26. 14:00

Idős testvérek ajkairól zengett a hálaének (galéria)

A személyes találkozás öröme és a tartalmas beszélgetések adta élmény mellett lelkileg is felüdülhettek mindazok, akik részt vettek azon a baráti találkozáson, amelyet a 65 év felettieknek szerveztek péntek délelőtt a Budai úti Református Gyülekezet nagytermében.

Kecskés Zoltán

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Öröm volt látni, hogy már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtelt a gyülekezeti ház előtere érdeklődőkkel, a terített asztal pedig finom falatokkal. Példaértékű volt a vendéglátás! Az asszony testvérek finom sós és édes süteményekkel készültek, majd ezekhez egy jó feketét és meleg teát kínáltak. A képviselőfánk pedig mennyei volt! Egy rendkívül kedves, segítőkész és befogadó közösségbe érkeztünk.

Beszélgetve a jelenlévőkkel megtudtuk, hogy egyre több idős keresi a szabadidejük keresztény közösségben való eltöltését, egymással, és a lelkészekkel való kötetlenebb találkozások lehetőségeit. Így rendszeresen, negyedévente találkoznak egymással. Kiderült az is, hogy leginkább lelki támogatásra, közösségre vágynak, vagy akár egy-egy meleg szóra, testvéri szeretetre. Ezt teljesítette be a pénteki délelőtti találkozó is a Budai úti Református Gyülekezet nagytermében, aminek szem és fül tanúi lehettünk. A szemek ragyogtak, a lelkek feltöltődtek az áhítat során.

Léder Tamás református ifjúsági lelkész, Isten Szent Lelkét segítségül hívva Mózes második könyvéből olvasott fel, amely jól példázza, hogy sosem vagyunk egyedül, Isten gondoskodik rólunk. Így szólt a jelenlévőkhöz az Úr igéje: „De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig.” Az ige szavait hálaénekkel is megerősítették, zengett az idős testvérek ajkairól a bizonyságtétel: „Erőt adsz minden helyzetben, Te vagy a kincsem, életem, / Te vagy a mindenem..."

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában