Mindenkit beelőztek a kislángiak

2024.05.01. 10:30

Egy nap, ami a gyerekekről szólt

Minden a gyerekek körül forgott az iskolaudvarban a hétvégi majális keretében. A Kislángi Ifjúságért Egyesület szervezésében és a helyi önkormányzat védnökségével zajló esemény nyugodtan mondhatjuk, hogy ismét jelesre vizsgázott, minden korosztály megtalálhatta a kedvére valót.

Kecskés Zoltán

A gyerekek különböző állomásokat teljesítettek, volt ahol a kézügyességüket mutathatták meg.

Fotó: A szervezők

A 2021 őszén alakult, fiatal anyukákból álló szervezet Rózsa-Drexler Nikoletta elnök vezetésével igazi programkavalkádot varázsolt az iskola udvarára. A teljesség igénye nélkül volt ringató foglalkozás, lovagoltatás, arcfestés, aszfaltrajz, légvár, népi játszóház és a majális egyik nagy kedvence 2024-ben is a hordóvonat volt, amely egész délután telis-tele volt mosolygós lurkókkal, sőt a polgárőrök segítségével a legfontosabb kresz-szabályokkal is megismerkedhettek a gyerekek. A színpadon a Horváth Karolina tanárnő által vezetett helyi Sweet Dreams táncosai, valamint a  korábbi Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője, Dudás Patrícia tanítványai  is, akik lenyűgöző koreográfiával csillogtatták meg tehetségüket.

A fiatal táncosok is megcsillogtathatták tehetségüket.
Fotó: A szervezők

Rózsa-Drexler Nikoletta, az egyesület elnöke elégedetten nyilatkozott a rendezvényről. Mint mondta, többedmagával azon dolgozott, hogy a családok  jól érezzék magukat, ami úgy érzi sikerült is. Hozzátette, jövőre reményei szerint ismét találkozunk!
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában