2017.10.02. 15:02
Kivonul a Tesco? A cég cáfol (Frissítve)
Sajtóértesülések szerint: átgondolja régiós jelenlétét a Tesco. Közben folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a létszámról.
A sajtóértesülések arról szólnak, hogy az áruházlánc akár ki is vonulhat Magyarországról, illetve 2018 márciusa után részben vagy azt csomagban értékesítve megválhat a négy kelet-közép-európai leányvállalatot tömörítő Tesco Europától. Ez akkor következhet be, ha a munkavállalók kitartanak a követeléseik mellett, és folytatják a sztrájkokat.
A konzervatív közéleti portál névtelen informátora – a londoni központban működő menedzsment egyik tagja – szerint ugyanis az anyacégnek az európai üzleti terv szerint esze ágában sincs tovább emelni a béreket és a létszámot egyetlen országban sem.
Lapunk végigkövette a szakszervezetek szeptemberi sztrájkját, azon a szombat délelőttön 20, estére 30 üzlet zárta be kapuit az országosan működő 206-ból. Amint akkor írtuk: a Tesco tájékoztatása szerint Fejér megyében, pénteken a bicskei, szombaton a székesfehérvári, Palotai úti üzletük tartott zárva.
A sajtóhírekről és az aktuális helyzetről a Tesco kommunikációs osztályától érdeklődtünk. „A Tesco továbbra is elkötelezett a hosszú távú és fenntartható magyarországi és közép-európai működés mellett” – válaszolta hétfőn szűkszavúan kérdésünkre Varga Eszter, média kapcsolatokért felelős menedzser.
Frissítés:
Az áruházlánc sajtóosztálya hétfőn este arról értesítette a Fejér Megyei Hírlapot, illetve a feol.hu oldalt, hogy a Tesco és a szakszervezetek a hétfői egyeztetésen megállapodtak: a tárgyalásokat a felek október 13-án folytatják.