Piacon jártunk

2018.06.07. 17:30

Kevés az eső, drága a napszámos – Az őstermelők inkább maguk szüretelnek

Még epret is árultak őstermelők szerdán a fehérvári élelmiszerpiacon, de – a cseresznye és a meggy mellett – már megjelent a málna is.

B. Kiss László

Keserű Györgynél a cseresznyének nem ártott a fagy

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Frühwald Györgyné Dunaföldvárról érkezett, cseresznyét és meggyet árult. Sárgabarack neki sem terem az idén, és a szilva is kevesebb lesz – mondja. A nagy melegben minden előbb érik. A bigaró cseresznyét például máskor május végén szokták szedni, az idén már 10-én fogyasztható volt! A szárazság miatt muszáj öntözni, különben olyan apró marad a gyümölcs, hogy nem lehet leszedni. A meggyet, a cseresznyét a férjével szedik le, a szüretelésbe – már amennyire idejük engedi – a családtagok is besegítenek. Szerencsére alacsonyak a fák a metszésnek köszönhetően, amit szintén maguk végeznek – hallottuk a dunaföldvári őstermelőtől.

Az úrhidai Keserű György előtt is cseresznye tornyosul az asztalon. A 79 éves gazda szomorúan mondja, hogy máskor ilyenkor már őszibarackot is szokott hozni a piacra, de az idén az őszinek is elfagyott a 70 százaléka. A gyümölcsöt egyedül szedi, nem akar mostanában senki napszámba jönni. Manapság napi 10 ezerért sem kapni embert. Ő negyven évig dolgozott a kórházban, de egy napot nem volt táppénzen – veti közbe.

Keserű Györgynél a cseresznyének nem ártott a fagy
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Keserű úr nyolcvan kilót leszed egy nap – tudom meg tőle. Majd arról beszél, hogy Kajdacson, a szülőfalujában, annak idején volt olyan is, aki hajnali öt és este kilenc között 120 kiló feketeribizlit szedett meg. Igaz, nem órabérben dolgozott, hanem a kilók után kapta a fizetést…

Az eső nagyon hiányzik, csak ne jéggel jöjjön – térünk rá az időjárásra. Van ugyan kútja, de nem használja. A víz ugyan ingyen lenne, na de a villanyért, ami a szivattyút hajtja, már fizetni kell. A régi fehérvári piacon annak idején 300 forintért bérelte az asztalt, most – egy esztendőre – 500 ezret fizet másfél asztalért. Ezt is ki kell ám termelni valahogy!

Németh Árpád és felesége szintén dunaföldváriak. A férfinak már az édesapja is Fehérvárra járt árulni, még a régi piacra. Ő pedig már 14 évesen elkísérte. Az idei nem a mezőgazdaság éve, a szeszélyes időjárás miatt. Ott esik csak elég, ahol locsolnak – jegyzi meg a tolna megyei őstermelő, aki szerint – a munkájukat ismerve – nem éri meg napszámost fogadni. Így aztán azzal, ami túlságosan munkaigényes – a karfiollal, a karalábéval – inkább felhagytak…

PIACI JELENTÉS

Termék

Székesfehérvár

Dunaújváros

Burgonya/kg

148-248

199

Új burgonya/kg

348-598

299

Vöröshagyma/kg

159-198

150

Fokhagyma/kg

1500-1998

1100

Fejes káposzta/új/kg

299-379

280

Kelkáposzta/ kg

299-498

350

Zöldség/kg

499-898

900

Sárgarépa/kg

298-348

370

Zeller/db

298

320

Saláta/db

129-248

199

Jégsaláta

329-398

380

Paradicsom/kg

299-590

360

Paprika/kg

598-1298

699

Főzőtök/kg

249-299

250

Újhagyma/cs

119-200

130

Pirosretek/cs

159-198

160

Alma/kg

248-398

340

Eper/kg

548-998

799

Gomba

450-898

690

Kovászolni való ubi/kg

298-498

290

Kígyóuborka/kg

298-598

299

Tojás/db

39-52

39

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában