Nincs kifogás, neki kell állni a metszésnek

A tavasz mindig is lenyűgözte az embert, méghozzá olyannyira, hogy nem is kellett beköszöntenie, elég annak csalóka ígérete, és máris megmozdul valami. Sokan a túrabot és a hátizsák után nyúlnak, és kilépnek az erdőbe, mezőre, rétre. De nem csak a kirándulás miatt lehet ilyenkor mozdulni, hanem valami nemesebb cél érdekében is. Ez egy összetettebb folyamat. Ilyenkor először a tél szürkeségéhez szokott szemek futnak végig az ablaktáblákon túl alvó fák napfényben fürdő szőlőültetvény barnás vagy éppen sárgás, gyakran vöröses gallyain, aztán indul a láb, és mozdul a kéz, előbb metszőolló, majd kisfűrész, lugas esetén a létra után, és indulhat a metszés.

Nem csak a növények nyugalmi állapota és a tavasz hívogató hangulata miatt szoktunk hozzá ahhoz, hogy a hideg hónapokban álljunk neki ennek a munkának, hanem a praktikum is. A mezőgazdaságban dolgozóknak tavasztól őszig minden napra elegendő munkát ad a föld, az időjárás, és ezt tovább fokozhatja az egyre bonyolultabb és költségesebb növényvédelem, ezért a metszés időpontjának kiválasztásánál jó döntés a téli időszak, hiszen olyankor egész egyszerűen több idő van rá.

A szőlő, legyen az csemege vagy borszőlő azonban kifejezetten szereti, ha éppen a nyugalmi időszakban, vagyis lombhullástól rügyfakadásig szabadítják meg a beteg karoktól, elhalt részektől, illetve a felesleges vesszőtől. Utóbbi azért lesz felesleges, mert a szőlőtőkének van egy fejlődési iránya, ami a futónövény terjeszkedését segíti, de  a gazda nem azt akarja, hogy nagy legyen a szőlő, hanem azt, hogy a fürtök tömöttek, a bogyók nagyok legyenek és hogy a beltartalmi értékei is változzanak. Ha lemetsszük a szőlőt, elérhetjük azt, hogy magasabb lesz a gyümölcs cukortartalma és ezzel párhuzamosan kerekedhetnek a savai is. Nem kizsigerelése ez a tőkének, hiszen ha mi nem tartanánk kordában a szőlőt, akkor az a nagy termőterület miatt káros mértékű terhelést is kaphat a növény központja.

A metszési módok tekintetében lehet beszélni váltócsapos és szálvesszős metszési módról, ám hogy ki melyiket alkalmazza, hogy melyik fajtánál vagy éppen területen melyik a jobb, abban talán sosem lesz egyezség.

Telepítési szempontból alapvetően két kategóriába soroljuk a szőlőket és a különbség a támberendezés típusából következik. A hagyományos, másnéven tőkés, esetleg gyalog-, vagy karós szőlő támberendezése a karó. A növény fás részei sokágú gyertyatartóra emlékeztetnek a metszés után. A rendkívül munkaigényes, derekat sem metszéskor, sem szüretkor nem kímélő kialakítás előnye, hogy olcsó a támberendezés, és hogy a növény termő részei közelebb vannak a földhöz, emiatt sok visszasugárzott hőt kapnak a talajtól a nyári estéken, ellentétben a komolyabb támberendezést igénylő magasműveléső társaikkal. Ez akár magasabb beltartalmi értékeket, illetve cukorfokot is előidézhet.

Horváth Csaba okleveles kertészmérnök, egykori hegybíró elmondta: - A hagyományos szőlőnél különösen fontos, hogy mindig jó vesszőalapok maradjanak meg, tehát ne legyen a vessző sérült, törött, és persze arra is, hogy az alsó 2-3 rügy legyen ép és egészséges. Ügyelni kell arra is, hogy a meghagyott csapok kellő távolságban legyenek egymástól és arra is, hogy egy tőkén ne legyen több, mint 10 világos rügy, ami 4-5 darab két világos rüggyel bíró csapot jelent.

A szakember azt is elárulta, hogy a hagyományos tőkék esetében is lehet hagyni szálvesszőt. Mint elmondta: - Van néhány olyan szőlőfajta, ami hagyományos művelés esetén is szereti, ha meghagyunk egy szál vesszőt. Például a Tramini, az Ezerjó, a Szürkebarát, a Cserszegi fűszeres vagy éppen a Chardonnay esetében meghagyhatunk egy, maximum két szálvesszőt, melyeken 10 világos rügy sorakozik. Ezeket a vesszőket karikába, vagy a következő tőke karójához, sorirányba, le kell kötni.

Magas művelésű, kordonos szőlőkről is kérdeztük a szakembert, aki felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a sor és tőtávolság, mert csak annyira szabad megterhelni egy tőkét, hogy legfeljebb tíz világos jusson egy négyzetméterre. Aztán ha kiválasztottuk a megfelelő vesszőt, amit nem kezdett ki a támrendszer drótja, akkor fajtától függően alakítjuk ki a szálvesszőt. A szakember hagnsúlyozta: - Az apró bogyójú szőlők esetében, mint a Tramini, a Leányka, a Szürkebarát vagy Olaszrizling, 10 rügyet lehet hagyni, Ezerjónál maximum nyolcat és persze ezek mellé kell egy biztosító csap. A szálvesszőket minden esetben célszerű lekötni, mert ha ezt elmulasztjuk, akkor csak a felső 3-4 rügy hajt ki, márpedig ez nem mindegy, hiszen akár két fürtöt is várhatunk egy rügytől.

Mint megtudtuk, van olyan szőlőfajta, ami még lekötött szálvessző esetén is hoz olyan hajtásokat, amin nem lesz szőlő.

- A már említett világfajták, mint a Tramini, az Olaszrizling, a Szürkebarát és a Chardonnay alsó rügyei nem termékenyek, meddő hajtást hoznak és csak a harmadik rügyemelettől várható termés. Az Ezerjónál vagy például a Rizlingszilváninál az alsó rügyek, sőt az alvó rügyek is termékenyek, akárcsak a legtöbb csemegeszőlő.

Néha előfordul, hogy ifjítani kell a tőkéket. Ilyenkor néha egészen vastag részeket kell levágni, ám a szőlő érzékeny a gombákra és más betegségekre is, ezért érdemes a komolyabb felülettel bíró vágásokat valamilyen sebzáróval ellátni. Mivel a betegségek könnyedén vándorolnak tőkéről tőkére, ezért érdemes a metszésnél használatos ollót, fűrészt gyakran fertőtleníteni. Ha minden kész, kezdhetjük a tavaszi lemosó permetezést.